Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Borsódy István: A szlovenszkói magyar kultúra vajúdása

bán bontakozni szerető tehetség, sem az alkalmakra ébredő kevéslbbé temperamentumos szunnyadó, egyikük se kap megfelelő talajt, ahol értékké válhatna önmaga és közössége számára.

*

Az idősebb generációk nem foghatják föl teljes mértékben a kultúrhontalanságnak vázolt veszélyeit és jelentőségért. Részükre újdonságot és nem egyszer megértetlen valóságot jelent, ha egy magyar fiatalember kijelenti magáról, hogy nem tud magyarul. Pedig sorsukra ébredő sziovenszkói fiatal magyaroknál sokszor kell ezzel a helyzettel találkoznunk. Ha idegennyelvű egyetemét elvégzett magyar fiatalember kezébe vesz egy, a legkönnyebb szépirodalmon túl álló, magyar könyvet (ha ilyen egyáltalán kezébe kerül), vagy felutazik Pestre és komoly kontaktusba kíván kerülni a magyar kultúrával (ami még ritkább eset), kelilemellenül fogja megállapítani, hogy a fogalmak ismeretlen zavaros táncába keveredett és arra a belátásra jut, hogy se magyarul és tisztességesen más nyelven se tud, egyetlen nyelven sem él teljes életet, egyetlen kultúrához se tartozik és nincs meg benne a biztos kultúrfejlettség, amellyel alkotni, egyénileg és kultúremberileg érvényesülni képes lenne.

Az idősebbek, akik a háborúelőtti években zavartalanul értek meg a magyar egynyelvű kultúra oltalmában, biztos kultúrával rendelkeznek, amely alapos és magyar. Lelkűkben őrzik annak a legnagyobb kulturális magaslatnak élményét és emlékét, amelyen a magyar kultúra valaha állott. Számukra a magyar kultúra észrevétlen és természetes volt. Megtorpantak a változott viszonyok ólőtt. Sokan közülök fájdalmas lemondással, vagy mogorva sértődöttséggel „bujdostak el" ez új világ szeme elől. Mások Kossuth reminiszcenciával nézték a magyar dolgokat, mikor nem tudták szívükbe venni, hogy „korholjanak, szidalmaz