Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Borsódy István: A szlovenszkói magyar kultúra vajúdása

zanak" ... Ahelyett, hogy önrevízióval fölszámolták volna a kényelmet, a magyar „finitizmushoz" folyamodtak, üdvös határokat vonva maguk köré, amelyen belül lelkiismeretesen magyarok maradtak- Kevesen tudtak alkalmazkodni az új idők szelleméhez. A fiataloknál a kultúrhontalanság veszélye feneyeget. az öregeknél a régi kultúrpolgárság elkopása, elszegényedése. Mindkét részen a kultúrnivó társadalmi sülylyedése veti előre árnyékát és a nemzeti célba beállítandó erőknek satnyulása.

*

Gondolatmenetem a kultúra külsődleges felfogásából indult ki: a nyelv túlbecsüléséből a velejáró kultúra rovására. Ide térek vissza és összegezve kifejezem, hogy a szlovenszkói magyar társadalomnak csak akkor lehet biztosítva fönnmaradása és fejlődése, ha köztudattá válik nyelvünk fontossága a kultúra szolgálásában. Ha nyelvünk materiális érdekek alkudozásán kiszorúl lelkűnkből, akkor társadalmunk egyetemes és magyar kultúrájára csak süllyedés várhat és kultúremberi méltóságát, nemzeti hivatását, társadalmi pozícióját megtartani nem lehet képes. A kultúrát aláépítő gazdasági erő pedig csak az előzetes ideális tisztázás révén képzelhető el, mert csak ezen az úton múlhatnak el a megértő munkát gátló alantas szempontok.

Igazi kultúra csak a nemzet nyelvén jöhet létre — a felvilágosodás tanítása szerint. De Kazinczy, Kölcsey a magyar nyelven is csak egy általános emberi ideált akartak megközelíteni. A felvilágosodás racionalistáinak nem üres enthuziazmus a szava. Ök nem a nemzeti, népi misztikus jelszavak igéjével gondolkoztak. A tettnélküli lelkesedés későbben született. Ha Kazinczy nemzeti kultúrát hirdet, a racionalizmus gyakorlatiasságából indul ki és abból a reális tapasztalatból, hogy minden nemzet a maga nyelvén emelkedett föl. A nyelv, az emberi és nemzeti kultúra