Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-03-01 / 3. szám - Borsódy István: A szlovenszkói magyar kultúra vajúdása

iskoláink a társadalmi szervezetlenség és közönségközöny folytán nagyrészt nem teljesíthetik organikus nevelő hivatásukat. És a magyar egyetem hiánya nemkülönben a főiskolás ifjúsági élet sivársága folytán érettebb korukban se fejlődnek fönntartó kultúrerökké, hanem elkallódnak egyéni útjaik céltalan atomizáltságában. Még kedvezőtlenebb helyzetben vannak azok, akik már a középiskolában szlovák nyelven tanulnak. (Ezek a középiskolai tanulók kb. egyötöd részét teszik ki-) Ők a magyar kultúra elemi lényegeihez se jutnak el és a magyar beszéd, meg az idegen nyelven folytatott tanulmányok zavart lelki képet mutatnak föl bennük, s ebben sem az abszolút kultúrát sem a magyar hasznavehetőséget nem fedezhetjük föl. Ifjúságunk szellemi szegénységének eredendő hibája, hogy az idegennyelvű frazeológián megismert tudás nem kapcsolódik szervesen igazi énükhöz, amely tagadást nem ismerőén mégiscsak magyar anyanyelvű marad. Nem kapnak magyar szavakat új fogalmaik magyar meggyökeresítésére. Azon fogalmakat, amelyeket csehül vagy szlovákul értettek meg, ezen idegen nyelven látják vendégül anyanyelvűk szavai közt. Csak vendégül. Ezen fordul meg a fogyatékos megemésztés: a fogalmakat nem képesek otthonosítani lélekvilágukban és értelmük csak mechanikus merevséggel, intuíció nélkül juttatja nyelvükre. Ebben a szellemvilágban kultúrfejlettségről, lelki kristályodásról bajosan lehet szó. Mindegyik nyelv mélyebb ismerete (helyesírás, stílus) korcs marad; a kultúrkincsek és értelmi gazdagodás felé vezető út járhatatlanná válik. Az érintett kultúrákban és nyelvekben csak kontárkodva botorkálhatnak. Ez a kultúrhontalanság, kultúmincstelenség. Fiatal generációknál a kultúrhontalanság kisebb-nagyobb veszélye egyformán áll fönn. Alkalmaink és lehetőségeink nem nyújtanak elegendő teret a művelődéshez. Sem a magányos autodidakta ambíció, sem a nyilvános világ