Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Isten ölében

Milyen összeszurkált a mutatóujjad szegénykém! S gyengéden a szájába kapja, hogy ihűtse, fújja a sebes pettyeket.

Ágnes megrázkodik ettől az intenzív hőtől, ami a szájából árad, ettől a puha, nedves melegtől... Apró rezzenések remegtetik meg a karját, ideges hullámzások, a férfi ujjongva érzi ezt s önöndiadalátói megmárosodva, rántja magához.

Ágnes bódultán nyöszörög az érdes bőr alatt, arc archoz tapad s az ajkak részeg zamattal ízlelik egymást ... Ha nem kéne fölébredni s így összefogózva hullanának bele egy mély-mély közösségbe, ahol nincsenek nyugtalanító kérdések, tradíciók, határok és gyökerek.

Simogatón lejjebb, lejjebb csúszik, még tele van zsongó jóérzéssel, ahogy Jankó vállába fúrja a fejét... Valaki zörögve kinyitja az ajtót, ó pardon! Ágnes riadtan felegyenesedik, már nincs itt senki! Jankóra néz boldog cinkossággal, az együvétartozásnak friss lendületével, de Jankó homlokráncolva, bosszuspirosan ül a helyén, felszegett fejjel.

— A

szolgabiró volt, — mondja hebegve — az, aki az eiébb ránknyitott.

— No

és? Hisz ... a feleséged vagyok.

— Persze,

hogy a feleségem ... de tudod, én akartam nekik megmondani... lassan előkészíteni, hogy fel ne bőszüljenek ... hisz érted ... előbb csak azt akartam mondani, hogy a gazdasszonyom vagy... s ha megszoknak, megszeretnek ...

Lélegzetet vesz, az állát dörzsöli, zavartan kapkod az orrához ...

— Úgy

látszik, valaki már megneszelte a házasságunkat. Csak nem a nővérem árulta el? Képes rá, amilyen dühös ... S most a szolgabíró elénk utazott, — szabadjegye van, — hogy híreket vigyen rólad.

— Rólam?

— Persze!

Ha valakit nem szívesen fogadnak ná-