Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Kritika - Marék Antal: Egy világdíjnyertes regény (Földes Jolán: A halászó macska uccája)

valódi igazának áldozata, emberileg az ideális ország, egymást segítő, dolgos polgára.

Közben nem szabad elfelejtkeznünk Barabásékról sem. Az ő életük munkában telik. Anna, a legidősebbik már Parisban lesz szerelmes, apjával a munkanélküliség évében keserves utat tesz Délamerikába, majd Magyarországra s talán vissza is térnének az ősi földre, ha a kisebbek teljesen bele nem gyökereztek volna a francia földbe. A kisebbek? Klári medika s egy napon a vőlegényével, egy francia orvossal jelentkezik, Jani mérnök s idegen világrészbe vándorol. Barabás öreg, Barabásné a mosóteknő mellett ugyancsak megfáradt. Annus, ennek a regénynek legszánalmasabb alakja, minden különösebb lelki emóció nélkül odaadja magát Fedornak. Anna áldozat, ahogyan Barabás és Barabásné is az, a hármuk munkájából nőtt ki a két gyerek végzettsége, fiatalsága, vállalkozó kedve s bátorsága. Három munkában elfáradt test s két fiatal idegen mentalitású, tettrekész ember. Kettő „sátrat ver az idegen földön". Hárman elmúlnak lassan és nyomtalanul: Barabás, Barabásné és Barabás Anna.

De addig sok minden történik. Klári különös egyénisége kihasználatlanul vonul át a regényen, élete tele nyugtalansággal. Valaminek történnie kell, ez a jelszó. Klári nagyszerű, élelmes egyénisége kár hogy kiesett az író érdeklődésének köréből.

Ez volna tehát a mese, a Barabás család hősies küzdelme az idegen földön, az emigránsok kitűnő jellemzése. Véresen mai téma mindkettő. Az író ügyesen olvasztotta egybe ezt a két élménykomplexumot s ezzel tulajdonképpen egységes regényt nyújtott át nagyszámú olvasóinak. Ha hibáról lehet beszélni, akkor itt elsősorban azt említhetjük, hogy az író egyénisége teljesen rejtve marad az itt-ott sivár sorok mögött. Az író egyénisége a mű elolvasása után is éppoly rejtély számunkra, mint volt amnekelőtte, mikor még nem is tudtunk jóformán semmit sem róla. Az író seholsem kapcsolódik bele a történésbe. Egyetlen mondaton keresztül sem érezzük meg az ő egyéniségét, az író csak regisztrál, kizárólag, mindent aprólékosan elmond, de seholsem lázad, seholsem könnyezik, seholsem mosolyog.

Az irodalomban a vallomások korát éljük. Soha író meztelenebbül nem szégyenkezett a betűk milliói mögött, mint éppen ma. Ez az irány nyugtalanító, az olvasó szánandónak s döbbenetesnek látja magát az író mesteri meglátásainak távcsövén keresztül. A titok, amely eddig ott rejtőzött a szirupédes századelői indifferens történetkék mögött, egyre világosabban megnyilatkozik. A felfedezés tér-