Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Boross Béla: A szlovenszkói magyar tanítóság és a tankönyvirodalom

kavégzés mikéntje, módsze“©, mint a tanítói hivatásban. Nincs még egy foglalkozási ág, melynek „napszámosai" olyan egységes elvek szerint munkálkodnak, mint a pedagógusok. Ezt kívülünk álló nehezen tudja megérteni, ismeretlen előtte a tanítói kar testvéri szolidaritása a munkában, az egyesületi törekvésekben, az existenciális küzdelmekben, az anyagi és szellemi érdekvédelemben, s — a pedagógiai reformokban. Aki úgy ír, mint Zombory, annak fogalma sincs arról, hogy a tanítóság a maga „kiváló egyedeit" föltétlenül követi az előrehaladásban, „lelkes tagjait" túllicitálja a lelkességben, s ilyenformán nem is lehet „két nagy csoportról szó, mert az egész tanítói kollektivum egy életközösségbe, egy tanítói táborba olvad. Elképzelhető manapság az, hogy vannak pedagógiai reformokkal, új elvekkel és módszerekkel dolgozó iskolák mellett teljesen „avult rendszerrel" operáló pedagógiai műhelyek, ahol „kiölik a jövő generációból az aktivitást", s ahol — ha nem a tanító, hát — a szülők föllépése meg nem szüntetné ezt az ócska eljárást, s nem követelné a „kiváló" iskolák eszközeinek az alkalmazását?! Nem, ezt maga Zombory György sem hiheti komolyan, ha a pedagógiai problémákkal komolyan foglalkozik.

Sorok között azt akarja kifejezni, hogy a tanítóság a tankönyvekből sajátítsa el az „előrehaladás támpontjait." „A mai helyzetet véve, nálunk a tankönyveknek még sokkal nagyobb szerepük van, mint esetleg más országokban." Engedje meg Zombory György, hogy ezt a megállapítást visszautasítsuk. A „mai helyzetet" tudniillik úgy alakította ki, hogy a kiváló tanítóegyedek mellett a „nagy többség nem alkalmas nagy feladatok megoldására." Hogy mik azok a „nagy feladatok", azt nem konkretizálja, de óriási fontosságot tulajdonít annak, hogy „hibátlan tankönyvek kerüljenek a tanítóság kezébe." Elmondottuk már, hogy a tanítónak — munkája végzése szmpontjából — mellékes a tankönyvek „hibátlansága", valiamint Zombory Györgynek azon, teljesen alaptalan megállapítása, hogy „tankönyveinknek egyálalában nincs metodikájuk." Távol áll tőlünk, hogy védelmünkbe vegyük tankönyvirodialmunk termékeit, de azt kétségbe vonjuk, hogy bármelyik szíovenszkói magyar tankönyvünk írójáról jogosan el lehetne mondani a következő mondatot: „Sok esetben nagy hibája tankönyveinknek az, hogy írója konzervatív, maradi nemtörődöm, aki tanítói képesítése óta talán nem is vett kezébe pedagógiai könyvet, folyóiratot, így teljesen elzárkózott a pedagógia teljességében épp most kibontakozó nagy eiedményei elől és így annak elveit sem tudja könyvében felhasz