Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Boross Béla: A szlovenszkói magyar tanítóság és a tankönyvirodalom

iskoláinkban: elsőrangú, kifogástalan pedagógusokra volna szükségünk." Tehát: Zombory szerint a modern pedagógiai elvek a válság korát élik ugyan, de ez a tény nem akadályozza őt abban, hogy a magyar tanítóságot okolja a még problematikus elvekkel szemben való tartózkodásáért. A pedagógiai kísérletek lassú előhaladása szigorú kritikusunkat ilyen súlyos megállapításokra készteti: „Ha megnézzük a valóágot, a szlovenszkói magyar tanítóságot, amelyet két nagy csoportban lehet felosztani, azt tapasztaljuk, hogy példaképpen minden tanító elé odaállítható egyedek, kiváló pedagógusok mellett a többség különösen nehéz, nagy feladat megoldására nem alkalmas. Az idősebb generáció, amely már az államfordulat előtt is tanított, nem igen kiséri figyelemmel a pedagógia rohamos haladását és megelégszik konzervatív, sokszor elavultnak is minősíthető pedagógiai elveivel, amelyek már egyáltalán nem felelnek meg a modern tanítás követelményeinek. Régi, elavult rendszerrel verik bele még ma is a „nebulók" fejébe a tudományt, sok esetben elérve a maguk elé kitűzött célt is: a tanítványaik az előírt anyagot tökéletesen le is tudják évvégére darálni, de nem veszik észre, hogy közben tanításukkal kiölik a jövő generációból az aktivitást, az önállóságot, a teremtés, a munka szeretetét. A fiatalabb generáció, szintén egy-két kiváló tagját kivéve, nem rendelkezik mindenkor azzal a pedagógiai szakismerettel, amely elégséges lenne a feladat megoldására ... a fiatal tanítógeneráció egyes lelkes tagjait kivéve egyáltalán semmi gondot nem fordít pedagógiai továbbképzésre. Világosan mutatja ezt az a tény, hogy alig egy-két pedagógiai szakfolyóirat jár a magyar tanítóságnak és évenként alig egy-két pedagógiai szakkönyvet adnak el a könyvkereskedők."

Mindenekelőtt tudomásul vesszük, hogy Zombory György, amikor „egy-két lelkes és kiváló" tanítót állít paizsul támadása elé, ezt csak azért teszi, hogy annál szabadabban mondhassa el az össztanítóságot sértő kijelentéseit. Köztudomású ugyanis, hogy minden státusban vannak kiválóságok, s a „nagy többség nem alkalmas nagy feladatok megoldására." így van az nemcsak a tanítói karban, hanem az orvosok, a papok, a jogászok és az egyetemi hallgatók között is. Miért kell akkor hangsúlyozni ezt az általános szabályt a pedagógiai kísérletek megoldásával kapcsolatban? Azért, hogy fedezéke legyen a cikkírónak, ahonnan kilőheti jól meghegyezett többi nyilait. Elsősorban ott a tévedése, amikor a tanítóságot generációkra osztja föl. Talán egyetlen más munkamezőn sem alkot olyan egységes egészet, olyan szétváiaszthatatlan egységet a mun