Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-12-01 / 10. szám - Szitnyai Zoltán: Álom a pusztán

amint kijött a háziból, végig döcögött az ambi tuson és valahonnan, a kert alól, száraz, recsegő gallyakat hordott össze. A nyitott ablakon túl egészen elhalkult a beszéd. Már suttogás sem hallatszott. Ha most nesztelenül oda sompolyogna és belesne az ablakon, talán látná, amint Gési épp átöleli és megcsókolja a feleségét ...

Lentről fény csapott fel és vöröseskéken világította meg a kis ház fehér falát.

— Gyurka,

ki »nagyságos! — kiáltozott a tanító <a közelből. — Gyűjjenek máglyatüzeti nézni1.

Előbb Anna jelent meg az ajtóiban. Olyan mozdulattal állt meg a küszöbön, kitárva két karját, mintha szárnyaikat keresne, amikkel valahová, a csillagok közé repülhet.

— Istenem!

ha ilyen helyen élhetnék.

— Hiszen

élhetne, — felelte a háta mögött halkan Gési.

Anna hallgatott, az ég felé néztek sokáig mind a ketten. Aztán amint elindultak, Anna hirtelen megpillantotta a subába burkolt férjet. Egy pillanatra megtorpant, karjai erőtlenül előre hullottak, feje a kebléig ereszkedett. Gési gyorsan a férj fölé hajolt.

— Alszik

még — mondta a megnyugtatás suttogó hangján, amikor kiegyenesedett.

Lábujjhegyen lépkedtek tovább és eltűntek a kert homályában.

A férj hirtelen kinyitotta és tágraimeresztette a szemét. Mindent látni és hallani akart. De már nem látott mást, mint a kert sötétjét és a máglya visszaverődő fényét alakok imbolygó árnyékrajzávaJ a ház fehér falán. A tanító visszadülöngézett a házba, mint ő mondta italért, de a férj gyanúja szerint ezért, hogy azok ketten magukban maradhassanak. A máglyán ropogva fellángolt a frissen odadobott rőzse s a tűz véresen visszaverődő ifényében óriássá rajzolódtak a fal sikjára vetített árnyékalakok. Két összesimuló arc