Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-01-01 / 1. szám - Kritika - Kemény Katalin: Jancsó Elemér könyve az erdélyi magyar líráról

szülő Erdélyi Irodalomtörténetéből ezt, mint önálló részt a magyar olvasó elé tárja. Jancsó Elemér könyve példázza: hogyan szemléli az erdélyi lélek önmagát. Jellemzően érzi, hogy „az erdélyi irodalomról írni nemcsak hasznos, de sürgető kötelesség is". Célja nem tudós művet, de az erdélyi és magyarországi olvasó számára tájékoztatást adni. Ezért nem is vethetjük szemére, hogy részleteiben nem meríti ki az esszé lehetőségeit. Bizonyára seregszemléje sem teljes legújabb lírikusok felett, nem is lehet az, és érdeme Jancsónak, hogy nem is tart igényt a teljességre. Jancsó módszerében és látásmódjában hajlékony. Objektív hajlékonyságnak nevezhetnők ezt, a tárgy objektív szeretete — úgy érezzük minden mellékes, ide nem tartozó szempont nélkül hatja át. így írhat egyforma szeretettel régi és mai költőkről, jobb- és baloldaliakról —formaújítókról és a régi verseket csiszolókról. Jancsónak mind egyaránt fontosak: mind építői az erdélyi magyar kultúrának. „Az erdélyi költő problémavállalása, állásfoglalása, az idők sodrába állása nem az ő magánügye csupán, hanem az egész szenvedő, dolgozó és élniakaró erdélyi magyarságért." Ez a szempont állandóan világít és még az olyan szeretettel megírt lapok után is, mint amelyekben Dsida Jenő költészetét méltatja, felüt az aggodalom és pompásan jellemző sorokat diktál: „D s i d a sokatigérő tehetség, gazdag felkészültségű és sok húron játszani tudó költő. De a sok húron leggyengébb az emberi szolidaritás hangja. Ha ezt a hangot meg fogja erősíteni és a szegénység körülötte tomboló tengerének költészete művészi visszhangot tud adni, akkor Dsida nemcsak jó, de igazi költő is lesz."

Másik állandó szempont a transzilvanizmus annyiszor megközelített és mégis megíogalmazhatatlan kérdése. Erdélyi lírikusnak és erdélyi irodalomtörténésznek egyaránt ez ad ihletet: így írja meg Jancsó legszebb jellemzését Remény ik ről, 'a „princeps