Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Szalatnai Rezső: Mácha és a Máj

teste. Mácha teremtő erejére mi sem jellemzőbb, minthogy a cseh mondat hagyományos értelmi kohézióját is megbontotta s újat csinált belőle. Ezzel az új cseh mondattal kezdődik az új cseh irodalom is. Szereti a képeket s nagyszerű képeket alkot. Különösen kedves motívuma: a vízfelület visszatükröződése. A Májban ismétlési árnyalatok nélkül néhányszor felmerül ez a motívum. Línaii tények ezek, melyek az irodalom fejlődésére nézve ép oly fontosak, mint az erkölcsi agitáció tényei. De az agitáció, a legnemesebbik sem tud nélkülük művészivé válni, szüksége van rájuk. Mácha a cseh irodalom területén védte meg a Májjal az írástudó jogát ahhoz, hogy a halódó tartalmi fölfogások és konvencionális formák ellen lázadozzék s őket elutasítsa, sőt, ha kell, a tömegek ízlése és érdeke ellen is felléphessen az egyén átélt élményeinek, véres igaz emberségének hitelt parancsoló vallomásával.

Mácha, mint egész tanulmányomban folyton jeleztem, a cseh irodalomnak és a cseh felfogásnak irányító és változtató újat adott: a metafizikai felfogást. Az (anyagias cseh lélek ágait a modern nemzeti öntudat kezdetén lehajtotta a lét és nemlét kérdéseihez, a lélekjárás forrásához. Azóta ez a lehajtott ág fontos része a törzsnek. Mácha a lét borzasztó végéhez is elvezette olvasóját s rámutatott a halálon túli lényegekre, keményen és könyörtelenül. A felületes olvasó (s ilyenek azok, akik Máchát csak iskolában kötelességszerűen olvasták vagy egyébként lelki alkatuk szerint ellentétei a költőnek) iazt hiszi, hogy Mácha is afféle „halál rokona"-költő, ahogy a magyar felületesek még mindig Adyt szokták e címen elintézni. Mácha, épúgy mint Ady, az élet igazi szerelmese volt. Ha átkozta is, de szerette is e földet, a Máj minden lényeges sora ezt bizonyítja. Költő volt, e feledőbe vesző foglalom igazi nagy képviselői közül való.