Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-11-01 / 9. szám - Szalatnai Rezső: Mácha és a Máj
A torony körül szellő lebeg s a mélyben suttog a hullámsereg fehér fényt hintve szét a hold ezüsttel vonta be a torony peremét, de lent a keskeny ablakrésen beszűrődő hold szelíd fénye a bolthajtások alá érve sötét éjjé szürkült egészen. A sötétben egymáshoz bújva oszlop oszlopnak nyújtja karját s a rácsot rázó szél zúgása sikong, miként leszúrt fegyencek jajgatása és lengeti a rab haját. Ö most a kőasztalra dűlve mély gondolatokba merülve arcát kezébe rejti éppen, félig ülve — félig térden. A holdat komor felhődarab takarta el: beléburkolta viaskodó lelkét a rab és gondolatot űz a gondolat. „Mélységes éj! te lepleiddel falumat rejted csöndesen s őt, aki engem gyászol: búsoló kedvesem. Hogy búsul? — Ö? — és értem?! hiú álom csupán! Elfeledett, immár nem gondol vélem. S a holnapi csúf nap után, midőn betellik gyászos végem ő újra föllobog majd mint egykor régen, új szerelmek friss tüzében." A rab azután elalszik s végigálmodja életét. Látja a szülői házat, amelyből kikergette az atyja s ő bosszúálló lélekkel az erdei rablók közé áll s nemsokára a haramiák rettegett vezére lesz, a nagy erdők bírhatatlan erejű ura. Betyárkalandok közben ismeri meg és szereti meg Jarmilát. Ez a szerelem megpecsételi a sorsát. Egyszer megtudja, hogy szerelmesét elcsábította valaki: a csábítót dühében megöli. Amikor a holttestet tüzetesebben megnézi, látja, hogy az ő édesapja. Romántikus, byroni meseszövés ez, de határozót-
