Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Szalatnai Rezső: Mácha és a Máj

A Máj, Mácha európai irodalomtörténeti és szellemi igazolványa, elbeszélő költeménynek látszik, holott valójában lírai alkotás. A múlt század elejének nyugodt, hullámtalam cseh irodalmi munkájába a fiatal Mácha az uralkodó idill tökéletes ellentétjét hozta: a romántikus szenvedélyességet, a halál bölcsőjét, a szerelem sohse ismert költői indulatait. A Máj az európai közösség első nagy cseh jelzése, azonban nyelvének, a kis nép nyelvének, sajátos integritása miatt ismeretlen. A cseh nyelv legegyénibb megmutatása ez s így nehezen fordítható is. Amennyire közeledik Európához, Nyugathoz, témája és gondolata révén, ép annyira távolodik tőle nyelvi különössége által, akárcsak Vörösmarty, Arany vagy Ady legmélyebben magyar nyelvi alkotásai. Az a megállapítás, hogy a Máj csupán cseh gúnyába öltöztetett byronizmus, túlságosan könnyelmű, sőt együgyű bíráló szó. A felfogásbeli árnyalatok és a nyelvi differenciáció a lényeges, ha el is fogadjuk az európai irodalomnak Babits Mihályiéi származó meghatározását. Már mondottam, hogy a Máj nem annyira epikus költemény, ahogy régebben hitték. Mácha kortársai is azért nem látták meg igazi lényegét, mert csak az eposz történeti fonalát kísérték figyelemmel, puszta racionalista figyelemmel. Tény, hogy a költeménybeli történetben bizonyos homályosság van, ami a logika pontosságát szerető olvasót némikép izgatja. Dehát mennyire fontos a költemény logikai integritása? A vers más oldalról jön, más szerepet hord, mint a tudományos megállapítás. A Máj is egészen más: az eposz szubjektivációja, ahogy a legjobb Mácha-elemző, Mukarovsky, mondja, az epika közeledése ez a lírához. A mű eseménybeli része fölé emelkedik az alanyi elemek nagyszerű hangszerelése. Az énekre való szokásos felosztás is csak a kor divatos írásművészetének esetlegessége, egyébként nagyon laza címzetes felosztás ez. A vers gáttalanul zeng az énekeken át, egyetlen zárt lírai egészet alkotva s egyetlen lírai élményt nyújtva, versélményt, sőt néhol már zenei élményt is, olyat mint egy Bach-fuga vissza-visszatérő minden ideget felszántó zengése. Képek zuhaitaga ragadja el az olvasót és hallgatót, igen a hallgatót, mert ezt a verset, s az ilyenfajta verseket általában, hangosan kell olvasni, a szoba megtelik vele, mint egy kamarazene hangjaival, hosszan szálló felejthetetlen muzsikával. Mácha bizony előrement e verssel, oda ahol a szimbolizmus költői mutatták meg az igazi költészetet, akik Paul Va léry szerint: „ismét át akarják venni a zenétől azt, ami joggal a költészet tulajdona volt"

A költemény májusnak, a friss tavasznak leírásával indul. A százéves jubileum májusában a közvetítés hevével me