Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Szalatnai Rezső: Mácha és a Máj

Németül és csehül tanult, elvégezte a gimnáziumot, aztán beiratkozott az egyetemre. Filozófiát hallgatott először. Mint bölcsészethallgató ismerkedik meg a cseh irodalmi élet akkori képviselőivel. Eljár közéjük a kávéházba, a kis prágai kocsmákba, amelyek akkor kezdenek válni a sörfogyasztás és hazafiasság fészkeivé. De nem érzi magát jól közöttük, egyáltalában nem szereti a társaságot, különcködik, sajátos viseletben jelenik meg barátai és ismerősei legnagyobb megrökönyödésére. Krónikákat és történelmi könyveket olvas. Elszökik Prágából s a vidéken ódon várak udvarán hál és mereng a teliholdon, envedül. Néha nyakába veszi a világot s heteken át nem látják a megszokott helyeken. Amikor elvégzi a bölcsészetet s kitünően levizsgázik, beiratkozik a jogra. Nyughatatlan lelke nem talált kielégülést, tovább akarta húzni a diákéletet, melynek kerete oly kitűnően megfelelt az ő csodálatos életének. Holott pénze alig volt. Hihetetlen nélkülözések között él, sokszor, a szó szoros értelmében éhezik, kocsmai asztalszéleken olvassa a jogi kódexeket s kitüntetéssel teszi le a jogi szakvizsgákat is. Tizenkilenc éves koráig németül ír. A német nyelv kész és tökéletes hangszerként kerül a kezeügyébe, nem kell tépelődnie, nem kell feltalálnia a szavakat és mondatokat. 1829-ben megjelenik első német művecskéje (az egyetlen is egyúttal), a Versuche des Ignaz Mácha. Ugyanaz a hangulat árad a kis kötetből, mint később a nagy műből is, a cseh remekből, a Májból. Fiatalember szól itt hozzánk, aki még nem is élt, de már panaszkodik, hogy az élet kilátástalan és nehéz, elbírhatatlanul nehéz. Álljon itt egy idézet a német Máchából:

„Zum Strom des Nichts seh' ich die Tagé ziehen, und meines Lebens Blume blüht ab, ich sehe schnell die süssen Freuden fliehen, und meine Hoffnung bleibt ein stilles Grab."

Német költőnek indul külső körülmények szerint, belső meggyőződésből azonban már készíti a csodát, a cseh nyelvi csodát szegényes versélményekkel megelégedő kortársaiszámárai. Lehet, hogy egy pillanatra megtántorodott, de csakhamar győz benne az ébredező nyelv géniusza. Nem szól erről a nagy belső élményéről senkinek, magába zárja, mint a kagyló a gyöngya.lkotó homokszemet. De már csak csehül ír, mégpedig elég sokat. Ám formakényes lélek, aki csak biztosat és jót enged napvilágra jönni. Színészek és