Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Nagy Barna: A műalkotás pszichológiája

fejezésre jut, míg a polgárember életmegnyiivanuiasa sokkal egyszerűbb. Külső megjelenése unalmas, egyhangú s életében kevés a mozgás. A munkás és a paraszt ennek ellenében több elevenséget nyújt, problémái inkább kifejezhetőbbek. Életében sok a mozgás, vagy életmegnyilvánulása „monumentálisabb". A paraszt életében kevesebb ugyan a lendület, de helyettesíti azt az őt körülvevő tarka színesség s ruházatának érdekesséqe. Tehát sohasem tagadható le az a fontos tény, hogy habár a művészet indító okai a lelki mélységekben keresendők, a külső u. n. festőiség szintén erősen befolyásolja annak irányát. Hiszen utaljunk csak a természetábrázolásra. Az emberábrázolásnak legfőbb követelménye tehát a mozgás, az élet nagyszerű lüktetése, mint a lét elindítója, továbbá a szín, mint a létnek a megszépítője. Ezek nélkül nincs művészet. E két elem megvan a természet egyéb megjelenítésében is. Tájak: hegyek, síkságok, rétek, patakok és tengerek, színdusan, elevenen és lüktetve. Talán sokan megakadnak e két fontos tényezőnek oly erős kiemelésén, de talán éppen a mozgás oly nagy értékelésén, mert hiszen csakugyan igen gyakran mondjuk képekre, szobrokra, hogy mily végtelen nyugalmat sugároz ki. Ez a szempont is tisztára filozófiai felfogáson alapszik: eszerint az élet lényeg nem a mozgás, de a nyugalom. Hogy valóban melyik a lényeg, azt most mi ne tárgyaljuk, csak annyit szögezzünk le, hogy a nyugalom a művészetben lehet ősállapot, de lehet éppúgy a mozgás végeredménye is. A mozgás mellőzésével a téma nyugalmas s ez a nyugalom a „monumentalitással" s az „egyszerűséggel" van kifejezve. A stilizálással éppen ezt a monumentalitást akarja kifejezni a művész, mely persze nem kelti soha az élettelen, holt tárgy benyomását, de ai vagy elmúló, vagy szunnyadó életerőt rejti magában s fölkelti bennünk a magasztosság érzetét. Valóban:, a monumentalitást s véle a nyugalmat csakis stilizált formákkal érhetjük el. Az ember a magasztosát ősidők óta a nagyvonalúságban keresi. Tehát az arányok, az erő, az életlüktetés a művészi théma egyik fő föltétele. A monumentalitásban is benne lüktet az élet, a kirobbanó, vagy a már megnyugodott. A vonalak változatossága, sokirányúsága, mozgása erőt ad a thémának. A roskadozó viskó mindég théma, mert vonalai nem keltenek egyhangúságot, a modern bérpalota ezzel szemben unalmas s fárasztó. Ezzel elérkeztünk az utolsó ponthoz, a modern technika vívmányaihoz. Lehet e théma a gép? A művészet ettől mindég idegenkedett, habár itt-ott megjelennek már ai vászon síkján a mozdonyok, hidak s gyárak hatalmas lendítőkerekei. Mozdonyok, kerekek, mert bennük rejlik a mozgás; hi-