Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1936-11-01 / 9. szám - Nagy Barna: A műalkotás pszichológiája
dák mert vonalaikban mozgalmasak. A szélmalom — írja egy esztétikus — ha nem keltené a mozgás érzetét, otromba és idomtalan volna. De ha a technika első sorban is a mozgást fejezi ki, miért mégis e nagy idegenkedés tőle? Azért, mert harmóniája nem chaoszból tevődik, de már szerkezetileg is ilyen? Ezért is, de főleg azért — s ez a művészet nagy titka, mert az ember mint természeti lény, szorosan össze is függ vele. Művészi thémát első sorban is a természeti erő nyújt. A titokzatos láthatatlan, meg nem értett „isteni" erő. Ha az erő már nem magától való, nem a természetből fakad s csupán az embertől származik — valójában nem megbecsült théma. Vájjon önmagát becsüli-e le ezzel az ember?' Korántsem. Az embert titokzatos erők uralják. Az ember a természetnek legnagyszerűbb alkotása, tehát legalkalmasabb művészi théma. Olyan annyira alkalmas, hogy a szó szoros értelemben vett természet a művészetből lassan kezd kiszorulni s egyedüli igaz thémának megmarad ragyogó nagyságában az ember. A lélek mélységes, mélysége véghetetlen s mindég új és új thémát nyújt. Ember embertársának fürkészi lelki titkait s művészetével egyengeti annak útjait. A művészet éppen azért fenséges, mert thémája az ember. A fent elmondottakból látjuk, hogy a művész alkotókészsége első sorban is az érzékiségre hat, mert hiszen minden ami az élettel összefüggésben van, először érzékiség s csak azután értelem. Ez áll leginkább a képzőművészetre, elsősorban a festészetre. A festészet első sorban képletekkel operál, példákat mutat, szimbolizál, tehát túlon-túl az érzésvilágból indul ki, nem úgy mint a költészet, melynek hatása először értelmi s csak azután érzéki. A zene csupán érzéki, de annyira elvont, hogy a valósággal semmi összefüggésben nincs s így ingerei áthajolnak a matéria fölött. A zene lelki reflexiókból indul ki, nem úgy mint pl. a festészet, melynek lelki ingereit a természet szabja meg. És az erkölcs? tehetjük fel a kérdést — az erkölcs nem logikai konklúziója az élet törvényeinek? Az erkölcs sem önálló pozitívum, de félig érzékiség, mely rokona a jónak. A művész tehát több erőt összpontosít s ezekből meríti a valóság érzetét. Ezért tehát minden műalkotásnak egyedüli hátránya az, hogy szubjektív. A művészetet konkretizálni lehetetlen, mert egyformán tág fogalom a „jó" és a „rossz" is. A művész ezen pólusok között hányódik, s habár a valóságot akarja kelteni, annak csak a látszatát adja, konkrét formában azt sohasem tudja kifejezni. Ö tulajdonképpen az értelem és az ész között mozog. Az ész szabályozza az érzést. A művészetet konkrét formába zárni ugyan nem lehet,