Magyar Írás, 1936 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1936-11-01 / 9. szám - Nagy Barna: A műalkotás pszichológiája

vész, melyek azok a vágyak, melyek akár nem is művészi s csupán oly cselekedetekre serkentik az egyént, amelyek intuitíve fakadnak. Érzés vagy észbeli komplekszumok, tudatos vagy ösztönszerű kívánások hajtják e az egyént? Tudjuk már, hogy elsősorban intuíciónak köszönhető a produktum, de vájjon mi ennek a hajtóeleme, miből alakul ki a1 hajlam. A filozófia egyik csoportja az alkotókészséget a játékhajlamra vezeti vissza. A játékra, mely ösztönszerű dolog s mely szilárd alapját képezi az emberi életnek. A harci vágy pl. (említi meg a filozófia is) már fiatal korban nyilvánul meg az embernél. A gyermek katonásdit játszik. Ha megnő, tovább folytatja ezt a játékot s háborút visel. Leküzdhetetlen ősi vágyak ezek, melyeknek meg van úgy a nemes, mint az alacsonyabbrendű fajtájuk. A kislány kis porcellán vagy rongybabákkal játszik. Vájjon ez nem az anyaság vágya-e? És vájjon nem látjuk-e tisztán az anya legcsodálatosabb játékszerét — a gyermeket? Minden cselekedet fokozatosan fejlődő lépcsőzeten halad azon csúcspont felé, melynél a vágy és a tudat már kiegészítik egymást. Az érzés és az ész találkozása ez, melyből kiforr az alkotás piilanata. Az alkotási vágy az emberrel veleszületik, melynek minden egyes produktumfokozata mindég nagyobb és nagyobb örömet okoz. A művész hogy úgymondjam, bizonyos magaslatokból tekinti az okozati lehetőségeket. Az alapok ad a produktumnak éltető erőt, az az alapok, mely a kielégítő és a szórakozási vágyra vezethető vissza. Az ősember is csupán szórakozásból festett bölényeket. De miért éppen azokat? Mert azoktól függött élete. Velük viaskodott s belőlük élt. Tehát a vágy is merő valóságból fakad. Az ősember szépre, színesre festette a bölényt, kövérre, haldokolva s agyonverve. Úgy ahogy ő azt „a legideálisabbnak" elképzelte. A művészi produktum intuitíve robban ki, de azt később tudatosítja az ész. A fantázia határvonala ellenben hatástalanabb mint az észé. Az első ösztönszerűleg ki-kitör, a másik irányítja azt. Egy bizonyos vonalnál mind a kettő megáll, ill. állva marad az ész s nem tudja követni az ösztönt. Ekkor válik a produktum zavarossá. Ez mindenfajta tettre vonatkoztatható. A művészi alkotásnál az érzéskomplekszum erősebb a logikánál. Alapjában véve két erő küzdelme ez. Egy centrifugális és egy centripetális erőé. A centrifugális erő az ösztön, mely kifelé hat, a centripetális az ész, mely a fantázia produktumát célszerűvé és tudatossá teszi. Nincs tehát sem tudatos vagy tudatalatti pozitív cselekedet külön-küiön, de mindegyik csak együtt ad egészet. A művész a kifelé és befelé ható erőktől hajtva először is csak magának él. Ö alig akar tanítani vagy gyönyörködtetni, csak gyönyörködni