Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-10-01 / 7-8. szám - Reményi József: Magyar író amerikai naplójából
Máskor meg ez jár eszemben: anyanyelvem nem kokárda, mely sorsomon csüng, nem széllel bélelt dísz s nem oly elv, mely lényéből kiforgatja a bűnt. A lélekimája, az Istent és embert szólítgató szózat, a mindenség sebes és ékes szája s a ponyvát élők és fir■kantók között dal és rege. * Olykor ez az élegtételem: a rossz ember pattanásos lelkén kinyomtam a kelést. S ilymód sikerült száműznöm a kókadt közönyt, a falánk cselvetést s mint víg Pierrot Karnevál szívem virágos kedvét fejére tűztem s csuparongy kedélyét összefoltoztam, összefonnyadt hitét megöntöztem könnyemmel s örömgyilkos dacát elkergettem. Oly egyszerű volt mindez, oly egy-: szerű... * Egy ízben ellestem a Bohóc és az Ember beszélgetését. A Bohóc így szólt: „Állapodjunk meg ebben. Hogyha borzongok s bánatom nevet, te megfojtod azt, aki engem nem tud megérteni. Az ember így felel: „Nem tudnék gyilkos lenni." Mire a Bohóc ezt a megjegyzést tette: „Nem veszed észre, hogy lassú gyilkosa vagy az én sorsomnak? Makacs kezeddel megfojtod reményeimet. Vonagló arcom remegését mellőzöd. Süket szíveddel nem hallod kínom jajgatását." (Cleveland, Ohio.)
