Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

címen, hogy tanulni akar, elhagyta örökre atyját. Persze nem tanult és semmit sem dolgozott.

II. Rákóczi Ferenc mégis bízott abban, hogy ez a György fia lesz hivatásának örököse, és ha képességeit fejleszti és magát kiműveli, akkor jelentős eredményeket fog elérni az ausztriai ház ellen való küzdelemben. Ezért tette meg Györgyöt vagyona általános örökösévé. Természetesen, ezek a remények is teljesületlenek maradtak. György hamarosan letűnt a szereplés színpadáról. Soha nem foglalkozott politikával, irodalommal vagy bármilyen szellemi munkával. Különösképpen nem törődött Magyarországgal. Idegennek nevelték, idegen lett nevében és szívében, biztos kényelmes, puha életét nem akarta felcserélni semmiféle bizonytalan vezérkedéssel, veszedelmes hadakozással és kétes kimenetelű politikai és diplomáciai csatározásokkal.

Mindenesetre Rákóczi szánalommal nézhetett fiának elképesztő tudatlanságára, hiszen Mikes még azon is csodálkozott, hogy ez a fiú egyáltalában írni tud:

— Ha rosszul is, — teszi hozzá pirulással.

Ismétlem: Rákóczi nemcsak ezen a szomorú tényerr sajnálkozhatott, hanem fia sorsában a maga sorsát láthatta, ami okvetlenül bekövetkezett volna, ha Tulia nénje és sógora nem rántják vissza idejében az udvari élet züllötségéből. II. Rákóczi Ferenc azonban Aspremonték bíztatására hamarosan hozzá fogott a tanuláshoz. Hogy mekkora eredménnyel, legjobban igazolja az a tény, hogy a latinon kívül tökéletesen írt és beszélt magyarul, németül, franciául, angolul, olaszul, görögül és héberül. A cseh és szlovák nyelvet pedig, beszélte. Legtermékenyebb hatással volt lelkére és szellemére 1693-iki olaszországi utazása, amikor különösképpen geométriai, történelmi és földrajzi stúdiumokkal foglalkozott, de a művészetekben is kifejlesztette nemes ízlését. Ö maga ismeri be „Vallomásaiban", hogy: