Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

— Oktalan maradtam volna sok dolgokban, ha sor­­sem nem vezet a magányba. A magány egyhangúságát pedig folytonos tanulás­sal és önművelődéssel fűszerezte. A két fia mellett pedig nem állt senki. A csecsemő­ket még anyjuktól is elvették. Senkit a rokonok és jó­barátok közül közelükbe nem engedtek. Nem akadt senki, aki a két Rákóczit jobb útra igyekezett volna terelni, sőt a bécsi udvar minden tagja annak örült, hogy a két Rákóczi ivadékot tökéletesen elnevelték, mindennemű fizikai és szellemi munkára képtelenek­ké, alklamatlanokká tették őket. Ezért korán kifejlesz­tették bennük a tunyaságot, a lustaságot, a kitartás hiányát és beléjük öntöttek minden hajlamot a korai szerelmeskedésre és tivornyákra. Helyesen ismerte fel Mikes Kelemen a két fiú szem­betűnő műveletlenségének okát abban a körülmény­ben, hogy tudatosan megöltek bennük minden jóra való hajlamot, amikor így ír: — Sok dolgokra esze szép volt szegénynek, de igen rossz neveltetése volt. És nem szeretett semmit ta­nulni, mert nem szokta meg a tanulást. Az ész pedig tanulás nélkül csak olyan, mint amely föld parlagon áll. — El lehet képzelni, mekkora fájdalom hasogatta II. Rákóczi Ferenc szívét, amikor két sikertelen fiára gondolt. És arra, hogy megkezdett művének nem le­het saját vérében folytatója, a magyar szabadságnak kivívója. Ezen megdöbbentő kiábrándulás nélkül II. Rákóczi Ferenc tragikuma igen hiánytalan volna. 9. Nem volt szerencsésebb II. Rákóczi Ferenc barátai­ba vetett hitével sem. Amíg a bőség és szerencse napjában sütkérezhetett, addig se szeri, se száma nem volt híveinek, akik őt körülvették, udvaroltak neki és kegyéért hajlongtak. De hát azt már az emberi termé-

Next

/
Thumbnails
Contents