Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

akarnak, lehetetlen és tehetségtelen bot legyen a kezükben.

Rákóczi lelkét pedig égette a tudásvágy. Gyakran türelmetlenül ostromolta kérdéseivel tanárait, akik azonban a kérdéseket válaszolatlanul hagyták, sőt a melléje felügyeletre beosztott jezsuiták szigorúan rámordultak:

— Ne járjon hívságos dolgokon az eszed, ezt még én sem tudom! — és a fiatal embert penitenciával sújtották.

Ezeket írja magáról „Va!lomásai"-ban, ahol azt is bevallja, hogy: — Ismertem a betűt, de nem értettem a szellemet. —

Rákóczi már ekkor nagyon szerette a természettudományokat, a csillagászatot, matematikát és a mértani. De nem engedték meg neki, hogy ezekkel a tudományokkal behatóan foglalkozzék. Ezért, hogy magányában mértani rajzokat csinálhasson, kérés és engedelem nélkül vett magához cirkalmat és az eiskorni préposttól messzelátót, hogy a csillagos ég titkaiba behatolhasson. Ez is egyik magyarázata annak, miért egyezett be később minden lelkiismeret furdalás nélkül abba az országos kívánságba, hogy a jezsuitákat kitegyék Magyarországból. Magán tapasztalta ugyanis, mennyire nem az életnek, a jövendő hivatásnak, a tudásnak és műveltségnek nevelnek a jezsuiták, kik emellett még hazafiatlanok is. Belőle is németet csináltak anélkül, hogy németül megtanították volna.

így lett állandó gúny tárgya a bécsi udvarban II. Rákóczi Ferenc tudatlansága és félénk szerénysége. Szerencséjére mellette álltak az udvari szokósokban járatos nénje és okos sógora, akik felvilágosították lehetetlen és nevetséges helyzetéről. Ez azután Rákóczit arra ösztönözte, hogy a legnagyobb szorgalommal, komoly igyekezettel pótolja az elmulasztottakat.

Az udvar nem erre számított, hanem arra, hogy az