Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Keller Imre: II. Rákóczi Ferenc tragikuma

ségnek azonnal telket kell kijelölni, hogy ott új temp­lomot, paplakot, iskolát építhessen. A bizottságok je­lentései arról tanúskodnak, hogy sikerült nekik majd­nem mindenütt a kényes kérdéseket a törvény békét kereső szellemében elintézniök. A protestánsok még ott is a katolikusoknak engedték át a templomot, ahol a két protestáns vallás egyenként minoritás volt ugyan, de reformátusok és evangélikusok együtt a majoritást alkották. Természetesen, voltak fellebbezé­sek is. A döntéssel elégedetlen panaszok mind Rákó­czi elé kerültek, akinek minden egyes esetben sike­rült a kérdés méregfogát kihúznia. Ilyen liberalizmusra az akkori világ gondolni sem mert! Még egy példa Rákóczi erős meggyőződésére: II. Rákóczi Ferenc a kegyúri jogok kérdésében XI. Kelemen pápával erős vitába keveredett. A vita any­­nyira elmérgesedett, hogy Manchester lord azt az ér­tesítést küldte haza Londonba, hogy a pápa II. Rákóczi Ferencet és a felkelést egyházi átokal akarja sújtani. A fejedelem erre felvilágosította a pápát, hogy a kegy­úri jogok gyakorlása nem a császárt, hanem őt illeti meg. A kinevezést pedig nem vonta vissza. Erre a fel­világosításra a pápa elállt attól a szándékától, hogy II. Rákóczi Ferenc ellen a legsúlyosabb egyházi bün­tetést mérje ki és megelégedett azzal, hogy brévében megparancsolta a papoknak és szerzeteseknek, hogy azonnal szakadjanak el a lázadóktól és térjenek visz­­sza a császár hűségébe, mert a lázadásban maga a katolikus hit is csorbát szenved, sőt veszedelemben forog. II. Rákóczi Ferencet a pápa állásfoglalása nem in­gatta meg politikai meggyőződésében. Továbbra is a vallásszabadság harcosa maradt, mint ezt „Recrudes­­cunt" röpirata tizenhatodik pontjában megígérte. Ez a tény mindenesetre igen fényesen rávilágít II. Rákóczi Ferenc kiváló jellemére. Ö, mint katolikus egyházé­

Next

/
Thumbnails
Contents