Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok

megérti. Megérti sokat megkínzott, árva lelkét. Megérti, hogy neki mennyire édes a baráti, bizalmas szó, hát beszélt, beszélt.

— Szegény,

nagy fiú... — mondotta az asszony és

egy pillanatra csak, de mégis az ölébe húzta a fiú fejét. /

— Istenem

... vetni kék ... — ugrott fel a fiú és az arca lángoló vörös volt.

— Csakugyan,

vetni kell, vessünk, — mondotta az asszony és ő is felállt. Megigazgatta ruháját és megindult a szántáson visszafelé a fiú mellett. Hallgatta, hogy muzsikál a búza és nézte, hogy hajtja csírázni a magot a fiú tenyere.

*

— Hallgassátok

meg csak, mi van itt megírva, — mondotta Balog Péter bácsi, a bibliás ember és tenyerével megsímította a Bibliát. — Azt mondja hogy: E I- törte az Úr a gonoszok pálcáját, az uralkodóknak vesszejét. Aki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergetik feltartózhatatlanul. Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek. Még a ciprusok is énekelnek rajtad: a Libánon cédrusai ezt mondják: Mióta te megdőltél, nem jön favágó ellenünk. — Aztán megint azt mondja hogy: — Ne örvendj oly nagyon, Filisztea, hogy eltört a téged verőnek vesszője, mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, amelytől szárnyas sárkány származik. És legelnek a szegények elsőszülöttei és a szűk ölködők bátorsággal nyugosznak. és én kivesztem gyökeredet éhséggel és maradékodat megölik. Jajgass kapu, kiálts város! remeg egész Filisztea, mivel füst jő észak felől és nem marad seregeiből egy sem.