Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok

unta, megfészkelődött a helyén, aztán minden további nélkül nótára gyújtott. Balog Péter dühösen nézett rá de aztán becsukta a bibliát és ő is énekelt. Mert na­­gyonis testvérek voltak azidőben a biblia és a dal. Dal szerelemről, lányról, a geszti határról. A fiatal öz­vegy ott könyökölt a ház ablakában és felsírt, ha a szobát már nagyon is tele tömte szomorúsággal az ének. Nagy Jánoson nyoma se volt már a régi verekedé­seknek. Egészségesebb volt mint valaha és minden reggel arra készült, hogy a mai napon okvetlenül be­szélni fog a gazdaasszonnyal a megholt uráról. De ha az asszony közeledett hozzá kicsit lusta, bolondul pu­ha járásával, menten elszállt beszélgető kedve. Na­gyon szép volt Nagy Jánosnak ez az idegen asszony. Ma korán keltek, mert vetéshez készülődött Balog Péter. Aki éppen olyan híven ellátta a kis gazdaság dolgát, mintha odahaza volna a magáéban Az asszony is felkelt, rá is átragadt a vetés láza. Egyébként is, ünnep volt a szigeten a vetés, nem sok volt az a föld, amit össze tudtak kaparni a kőrengeteg közül. Az emberek ténferegve járkáltak a csűr előtt, az asszony is elvegyült köztük. — Menjünk, menjünk, — mondta. — Ki vállalkozik a búzát elvetni, hé? — kérdezte Balog Péter. — Én magam is elvethetem, ami azt il­leti ... Természetesen, vállalkoztak mindannyian. Az asszony kiváncsian nézte őket, aztán odament Nagy Jánoshoz és megbökte ujja hegyével a mellét. — Te fogsz vetni, Jancsi... együtt megyünk, én is megyek. Nagy János mintha tudta volna, hogy valami törté­nik ezen a napon, olyan fontoskodva kanyarintotta nyakába a zsákot és megindult az asszony után. A.

Next

/
Thumbnails
Contents