Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok

folyó mondta évezredes dalát. Nem, ilyenkor ősszel nagyon hideg a víz ... és egyébként is, így, idegen vízben nagyon csúnya a halál.

Gránát húzott el a fejük fölött és levágott mögöttük a parton. Riadozva szórta szét álmát a folyó és a kis pionír újra sürgette a káplárt.

Nagy János kinyújtotta kezét, hogy megfogja a pionír nyakát. Még ez is parancsol már, ez is rendelkezik. Ha kiugrik, lent várja a halál és csak nem fog meghalni egy pionír szavára? Már ott kaparászott a gyerek gallérja iránt, de nyomban eszébe jutott a tengernyi szomorúság, ami éppen azért szakadt rá leginkább, hogy nagyon is az akaratához egyengette a dolgokat. Leült szó nélkül a csónak oldalához és belenyujtotta a vízbe tenyerét. Ugorjon ki, akinek tetszik.

— Ugorj ki pionír, mert beléd lövök, — suttogott a zászlós és errébb lépett.

A zászlós csendesen káromkodni kezdett és azt mondta, hogy menjenek vissza, Nagy János felállt, kihúzta rohamkését és egyszerűen elvágta a kötelet. A csónakot úgy kapta el a folyó, mint a szél a belédobott tollat és a három pionír megfeszült inakkal iparkodott útjára terelni.

Annyira idegen volt nekik a víz, hogy még csónakkal se tudtak boldogulni rajta ugyanott, ahol az ellenség sportból, passzióból minden füttyentésre keresztül úszta.

Több gránát nem jött és a csónak zajtalanul úszott a túlsó part felé. Nagy János hagyta, hogy ujjai közt folydogáljon keresztül a víz. Jó itt lenni. Itt nincs ellenség, nincs jóbarát, nincs senki és semmi. Roppant semleges úr a folyó közepe, mindenkit egyformán a tenger felé akar ringatni a hátán. Élőt és holtat is. Itt nincs bolond és nincsen okos ember. Itt csak azok a kiváltságosak, akik testük alá gyűrik szeszélyes fodrát és lovagolnak rajta, mint a lovon. Ha most úszni tudna, kilépne csendesen, köszönés nélkül a többi