Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Endreffy János: Krisztus a nemzetek életében

fogadnunk. Igaza van Sörén Kiergaard-nak, a dán látnoknak, hogy az az ismertető jele a magasba ívelt embernek, a mély léleknek, hogy készséggel hajlandó a bűnét megbánni; nem jogászkodik az Istennel, hanem bánja a bűnét és szereti Istenét a bánatában.

Ennek a felsőrendű nemzeti bűnbánatnak a legtisztább kicsengése Erdély nagy református püspöke Dr. Makkai Sándor, a „Magunk revíziója'' szavai Krisztusból leváló szavak, igazak, férfiasak, lesújtok, de egyben fölemelők.

Hallgassuk csak:

„Vállalni kell a felelősséget a múltért. Vállalni éppen azért, mert látjuk és, tudjuk, hogy az a múlt hová juttatott. Mint a magunk bűnét kell vállalnunk éppen azért, hegy levezekelhessük, hogy megbánhassuk és hogy újra többé soha el ne kö vethessük. Könnyebb volna ugyan szembeállani azzal a múlttal, talán megtagadni vele a közösséget, kikiáltani, hogy bűnei nem1 a mi bűneink, hogy mi nem vagyunk felelősek érte, hogy elitéljük és kárhoztatjuk, mint ártatlan áldozatai. Ez volna a világon a legnagyobb gyávaság, a legszégyenletesebb árulás és a legalávalóbb hazugság. A felelősség vállalása, a bűnbánat és a vezeklés a legnagyobb tett, amellyel egy nemzet a maga élethez való jogát és életrevalóságát megbizonyíthatja. A bűnbánat nem szégyene egy nemzetnek, hanem dicsősége és hatalma, ha igazán szégyeli és bánja a bűneit. A felelősség súlya alatt álló, bűnbánó nemzet mérhetetlenül felette áll az igazának és dicsőségének, kiválóságának és erényeinek mámorában vakon hadonászó nemzeteknek."

A szavak muzsikája ismerős tájakról jön, elvonulnak előttünk Bethlehem, Názáreth, Genezáreth