Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Demjén Ferenc: Zsuzsi néni

zam küszöbét többet, ha magának fia az a gyerek és maga ezt letagadja. Az állat is szereti a kölykét.

Zsuzsi néniben összeesett a bátorság, mint a tűz, mikor leégett, de azért nem mutatta ki és tovább mosott. Egy kissé jobban megreszketősödött a keze. Hirtelen nem gondolt semmire, csak arra, hogy milyen jó lesz majd estére Mózsinál és milyen jó lesz a pálinka ize.

Ettől a perctől kezdve, már alig várta, hogy készen legyen mindennel. Hét óra után készen is volt és fel mosta a mosókonyhát is szépen s mint mindig, beállított Kissnéhez a pénzért.

— Na

itt van Zsuzsi néni, de nehogy Mózsinál álljon meg. — És a kezébe számolta a pénzt.

— Nem.

Ma haza megyek, — válaszolta komolyan és elment.

Az uccán előbb mégegyszer megszámolta a pénzét és aztán feltartózhatatlanul, egyenesen a Mózsi kocsmája felé indult. Elhatározta, hogy a mai szivét érintő nagy szomorúság miatt enyhíti keserűségét. Fájt neki nagyon, hogy a fia huszonöt év után kerül elő az ismeretlenségből és el akarja őt rabolni, önmagától. A szíve, melyben az egyetlen törvénytelen gyermek létezése már bemohosodott a feledés nagy és sötétlombozatú erdejében, újra fájt, újra sajgott. Ezt a fájdalmat akarta a mai estén beheggeszteni, pálinkába fojtani, hogy ne fájjon oly nagyon.

— Agyon

Isten jó estét Mózsi! — köszönt is be vidáman a következő percben a kocsma ajtaján.

— Estét,

estét Zsuzsi lelkem! Estét. Szolgálhatok valami jóvá!

— Hát

egy néhány fél decit.

Mózsi szakállas, öreg kocsmáros, húzza a fél lábát is mikor a pulttól a söntésig lépked. Előbb még megvakarja a szakállát, csak aztán tölt a kicsiny féldecisbe kissé alul a vonalon.

Zsuzsi néni kimereszti a szemét és úgy néz, még nem