Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-10-01 / 7-8. szám - Féja Géza: Kazinczy ifjúsága
kokon s szabadimagyar parasztság álmát ringatta. Martinovics apát titokzatos alakja izgatta az új dolgokért h évülő s új dolgoktól remegő lelkeket. S híveik adták tovább az átvett új ritmust, melyet az egész ország Indulójának szántak. A francia forradalom tanított ... Nos: éppen a hallatlanul finom érzénkenységű Kazinczy ne vette volna tudomásul őket? Hiszen Hajnóczy egész lénye, Szentmarjay egész tisztasága ennek az új humanizmusnak az izgalmából nőtt. S éppen ez a politikai mozgalom mozdította volna meg s ölelte volna át a népet és ezáltal a magyar faji lelket és értékeket, melyekkel II. József felvilágosultsága nem tudott számolni. E mozgalom is út volt az új humanizmus teljessége felé. II. József halálával azonban jött a konok s a három fagyosszentet messze túllicitáló májusi fagy, a föl nem világosuk abszolutizmus. Kazinczy kiesett állásából s a nagy tűnődés és iránytkeresés napjai jöttek, melyekre csakhamar pontot tett az elfogató parancs. Kazinczy fogságba került, egyideig „hóna alatt hordotta fejét" s „kegyelmet" nyerve ment a rabságba. Erről a korszakról már fogságának naplója számol be, mely nemcsak Kazinczynak egyik legszebb műve, hanem a magyar emlékiratok sorában is az. Egészen csodálatos és egészen etikai ragyogású nyugalom honol ebben a könyvben. Eddig már sokféle jelzőt kapott Kazinczy, hol méltán, hol pedig kevésbé méltán. De e könyv olvasása után nyugodtan elmondhatjuk, hogy hős volt. Nem vitéz, hiszen semmiféle katonamámor nem élt benne, de annál inkább a szellemi erőfeszítés mámora, a szellem folyton teljes gőzerővel dolgozó motorja, melynek melegében fölolvad és eltűnik minden múlandó, minden esetleges, minden kisebb dolog, kérdés és sors. Nincs ebben a naplóban semmi panasz és semmi szépítés. Tudomásul veszi, hogy folytonosan vérzik, mint a rossz időt. Bevallja, hogy mikor félt. Őszinte s emberi min