Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-10-01 / 7-8. szám - Féja Géza: Kazinczy ifjúsága
den sora. A hosszú éveket úgy foglalja össze, mint egy néhány hétre terjedő utazást, mert a szellem, a nagy dolgokra és feladatokra termett szellem időmértéke dolgozott benne. Bévül egészen bizonyosan látta érezte élete eleve rendelt területeit s körvonalait. A fogságot beleszámította, mint a végzet keserű ,,ajándékát" és sejtette, tudta eljövendő magvető napjait. Kazinczy a fogságban élettudományt szerzett. Visszatekintett s megmérte az elmúlt napokat, az eltűnt embereket s a megízlelt sorsokat. Embereket igazol s embereket Ítél. A fiatalság nagy áradása kikristályosodik benne, közben újra vérzik az orra, fojtogatja a börtönlevegő, elveszik írószereit, részeg tisztek gorombáskodnak vele, megdagad a teste, de mosolyogni is tud, mert az idő és a sors érik benne. Egyetlenegy érzékeny lírai kibuggyanás találtatik e naplóban. Vizsgálatot tartanak s ő ismét beteg. Azt mondja a kiküldött biztosnak, hogy járjon közbe érte, mert hátralévő heteit egy síró anya ölén szeretné eltölteni. Ez sem érzékenykedés s a maga egyedüliségében megnő, méltóságot kap: a gyermek időtlen gyönyörű vágya és kérő sírása lüktet benne. A rab író. Itt lesz igazán íróvá. Itt érzi meg a való élet, a nyers élet örökédes ízét. Még azt is meglátja az idegen földön terpeszkedő börtön ablakából, hogy magyar katonaság érkezett. S hogy a leányok meg a menyecskék hajba kapnak a magyar legényekért. Meglátja, hogy a hold olyan tisztán világít, mint ködös időben a nap. Megtudja, hogy a vérmezői kivégzésekre virradó reggel a vesztőhelyen rózsabokrok virultak, az éjjel ültették... Klasszikusokat olvas folyton, így tápiája magában „az emberiség szent érzését" s ezenkívül: bejön hozzá az egész élet. Hiába raknak falakat, hiába kovácsolnak bilincseket és zárakat, az élet az íróé s átdobog hozzá a kőfalakon át s a vasajtókon át.
