Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből
kiskoromtól fogva, kegyelmed lányát szerettem már, pedig gyenge legényke voltam még csak. Mind: Az Isten tartsa soká! (Koccintanak és isznak.) Hargita: Csak nem bírok betelni a csudával, hogy Kegyelmedet itt látom. Feled: Mi szél hozta hát ide? Huny ad: Olyan híreket kapunk otthonról, hogy szinte szégyeljük elhinni. Hargita: Csak nincs valami baj a házunk tája körül?? Váczy: (Megpödri bajuszát, köhint egy-kettőt.) A házunk tája körül? ... Na ... nem egészen ... hm-hm-hm ... Hargita: (Ijedten.) Talán a feleségem?... Vagy a kis Dönci? ... Váczy: Az nem. Arról szó sem lehet. Egészségesek mind, mint a parancsolat és várnak, hogy hazagyere ... Hargita: (Türelmetlenül.) Beszéljen már apám-uramü Feled: Tán még az én jóslatom vált be, hogy ilyen nehezen ejti a szót... Váczy: Bég de sietős a dolgotok! Várjatok már egy kicsinykét, hadd szuszogjam ki magam ... Még a beszéd is terhes már egy ilyen üdősebb embernek ... Hargita: Mégis csak valami nagy dolognak kellett történni légyen, hogy ilyen nagy útra szánta magát. Váczy: Az már okos szó. Mert az bizony nagy dolog. Huny ad: Mit titkolózik Kegyelmed annyira előttünk? Feled: Úgyis ki vagyunk mi már készítve... Hargita: Ez nekem már sehogy se tetszik... Váczy: Bizony nekem sem... Mert a haza is nagy dolog, a szabadság is, meg az országgyűlés is ... Hargita: A haza?... a szabadság...
