Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Bellyei László: Bujdosók. Színmű egy felvonásban a kuruc időkből

V á c z i, Hargita: (Megrázzák egymás kezét, megölelik egymást.)

Hargita: (Közben örömmel.) Ki látott már ilyen csudát??? Ki gondolta volna, hogy kedves apám uram ide jöjjön hozzánk, a franciák fővárosába?

H u n y a d: Hogy jutott el ide?

Feled: Mi járatban? Hogyan?

Váczy: A leggyorsabb forspontos postával jöttem mindenütt... siettem, ágyán tőlem tellett. De mikor ide érkeztem Párisba, alig is tudtalak megtalálni... Látom, itt a világ végén búslakodtok egy-egy kupa bor mellett...

Hargita: Fiúk! Cimboráim! Nézzétek csak, ez Váczy Gábor, az apósom. Most jött Magyarhonból, most jött onnan, ahová mi is vágyunk, talán még a csizmáján is a hazai por van. Gyertek, szorítsátok meg a kezét!!!

Váczy: (Sorra kezet fog velük és megöleli őket.) A szülőföld üzenetét, az édes szülőföld szeretetét hozom nektek, fiúk!

Hargita: Üljön csak le ide közénk Kegyelmed.

Váczy: Nem is ártana már nekem egy kis pihenés. (Leül az asztalhoz Hunyad és Hargita közé.)

Feled: Remélem, csak az utazástól fáradt el bátyám uram. (Tölt a serlegekbe.) Koccintson csak velünk egyet ebből a jó szíverősítőből!

Váczy: Bizony fiúk, messze vagytok ti itt az édes magyar szótól. Egy egész örökkévalóságnak tetszik, míg az ember ide elér...

Hunyad: Ide mihozzánk nemhogy egy magyar ember, de még a magyar szellő se jut el már tán ...

Hargita: (Felvesz egy serleget.) Igyunk kedves apám uram egészségére! (Bal kezével átölelei.) Bár csak az apósom, de mégis olyan nekem, mintha az apám volna. Kegyelmed nevelt engem