Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Darkó István: Só és kenyér

hogy éppen az ő legutolsó hetéig.

Kis Zsuzsi: Nem haragszik hát kigyelmed mireánk? Úgy hittem mindig... amiért rám sem nézett... Mikes: Galambfiók voltál szememben, Zsuzsika. S míg üdőm inkább volt, játszadoztam is véled, nem emlékszel?... Csak éppen a minap gondoltam aztán, hogy de megbegyesedtél egyszerre... Haragot pedig én nem tartok...

Bercsényin é: Mi bizony azért jövénk, Kelemen, hogy haragnak éppen az ellenkezőjéről beszéljünk.

Mikes: A nóta víg-e, vagy szomorú?

Bercsényin é: Úgy, ahogy én gondolom, tánc is vagyon benne.

Mikes: Tánc? A bajos. Itt csak a baráttáncot kell járni, más nótát nem fúnak.

Bercsényin é: Ide hallgasson, Kelemen... Esmér jól éngemet. Helyemet én mindig Miklósom, férjem mellett tudtam. Míg ő élt, én is lakóssa voltam ennek a Rodostónak. De csak addig... Most mán Lengyelbe készülők. Itt nincs mit keresgélnem ... s amott még életem vagyon ... Ezt a kis árvát, ahogy férjem rokonnyának, elhótt apjának s a magam szívének tettem ígéretét, magammal akartam vinni. Őrizni és nevelletni akartam, védeni s növeltetni, akárhová vet is bujdosó sorsunk ... Amíg majd előlép valaki derék, akinek bátran odaszánhatom s aki kézen veszi s elviszi tőlem...

Kis Zsuzsi: Tán addig ... kimennék az udvarra, néném ... Megnézem, hogy nem jött-e érettünk valaki? Lovakkal a török kocsis...

Bercsényin é: Maradj csak. Sok dolgunk mellett mi bátrak s szembe beszélők vagyunk, magyar asszonyok... A kislány, Kelemen, ma reggel bévallá énnékem, hogy szívesebben sanyarogna továbbra is Rodostóban, a Lengyelbe jövés he