Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Darkó István: Só és kenyér

lyett, ha akadna valaki... (jelentősebben, halkabban), aki szíve szerint való vagyon ... s aki kézen venné és maga mellett marasztaná ...

Mikes: Én... Talán csak nem rólam vagyon szó?... Bercsényin é: Helyt vagyunk... Igenis, Kelemenről.

Mikes: Hogy én a kis Zsuzsit? ... Feleségemül? ...

Bercsényin é: (Súgva.) Szereti kédet... Ma vallotta ... (Hangosan.) Bitangosan, egyedül meddig akar tengeni egy ilyen derék fiatal, mint kigyelmed?

Mikes: No, kis Zsuzsi, nagy dologba kerültél! Szint' akkorába, mint mű egyszer Trencsénnél!

Kis Zsuzsi: (Ijedten.) Néném... Másként lesz... Mondtam úgy-e? (Bercsényiné keblére bújik.) Bercsényin é: De a török citromfára akasztott vackorkörte ábrázatát kédnek, Kelemen, szemeesze nyitva vagyon-é, hogy ilyeneket mond?!

Mikes: Nagyasszonyom Ígérte, hogy egyenesen szólunk. Úgy szólok hát, mint a nyílvessző.

Bercsényiné: Halljam mégegyszer!

Mikes: Jól vagyon. (Megfogja kis Zsuzsi kezét, egy székhez vezeti, leülteti.) De, te húgom, addig ülj ide félre... Nesze, olvasni is adok néked... Hol van no az új levél? ... Itt, nesze ... Van énnékem, tudod, egy kigondolt néném messzi Zágonban, annak írogatom ezeket. Olvasd csak... Mulasd magadat vélek!...

Kis Zsuzsi: (Engedelmesen leül, elhaló hangon.) Köszönöm ... a kigyelmed rám való ... gondosságát ... (reszkető kézzel emeli maga elé a levelet).

Mikes: (Bercsényinével a szín elején.) Jól értettem, Zsuzsika?

Bercsényiné: A kislány szereti kigyelmedet. Én őt jó helyen szeretném hagyni. Feleségnek jobbat sose talál.