Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Darkó István: Só és kenyér

Bercsényin é: Köszönöm, tisztelendő atyám. Szerzetes: (Bólint és a fenéken ei.)

8. jelenet.

Bercsényiné, Kis Zsuzsi, Mikes.

Bercsényin é: Ne reszkess, kis Zsuzsi. Legjobb, így, ahogy tesszük.

Kis Zsuzsi: Szégyenlem... Szint' elsüllyedek...

Mikes: (Belép a szembe ajtón, meghallja a végszót.) Mit tettél húgom, hogy süliyedezned kéne?... Parancsolatjára, nagyasszonyom... s mi légyen az?

Bercsényiné: Engedelmét, ha megzavartuk, Kelemen.

Mikes: Dehogy tették ... Hosszú nóta az a törökkel... S majd a pap is elbánik a tollal ... A herceg is ott bent vagyon. De ő mán csak beteges az unadalom miatt... Inkábban tele lettem örömmel, hogy Zsuzsit láthatok s egyszerre kettőt is!

Bercsényiné: A Iánkéval jöttem. Szegény árvával. Mikes: Vélünk vagyon. Nem árva.

Bercsényiné: Hiszen nálam otthon van, igaz. Szorgalmatos, helyénvaló, derék. Mindent végez. Szegény férjemuram is nagyon kedvellette.

Mi k e s: Jó helyt vagyon most is, Zsuzsi nagyasszonyomnál.

Bercsényiné: Nálam igen s már hiányozna is. Mióta apja is itt hagyta szegényt.

Mikes: (Kis Zsuzsihoz.) Apád, vitéz brigadérosunk erőssen kedvellt éngem, de én is őtet. Isten nyugosztalja.

Kis Zsuzsi: Hirtelen haragú volt szegény jó apám, de szíve dió héjjában írósvaj... Tudom, hogy esszekapott egyszer Kelemennel is.

Mikes: Egy hétig tartó haragunk volt... Kár csak az,