Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Béllyei László: Ifj. Bolyky János verseiről

BÉLLYEI LÁSZLÓ:

IFJ. BOLYKY JÁNOS VERSEIRŐL

(Ifj. Bolyky János: Veszteglő mozdonyon, Szerző kiadása, Érsekújvár, 1935.)

Ifj. Bolyky Jánost mint a csehszlovákiai magyar szellemi élet egyik tehetséges és tevékeny tagját, sőt eddig megjelent verseit is ismerjük már. Legújabb .verskötetében tizenkilenc összeválogatott versét közli. Legtöbb verse ezek közül saját magáról szól, arról a „veszteglő mozdonyról", amit embernek, vagy a jelen esetben véletlenül Bolyky Jánosnak hívnak. És amikor ez a mozdony elszenvedi az örök emberi egyedülvalóság lesújtó érzéseit, hasztalan füstölgését, akkor megérzi azt a helyet, „ahol a szürke rög dermedten jajt, tűzet kiált", megérzi azt az emberi közösséget, amelybe beleszületett, egyénisége feloldódik a földben, a népben, átrezgi annak fájdalmait, bajait és megírja kötete egyik legszebb versét.

„Az én földem könnyek tengerében könnysziget, sóhajok fellege sós kenyeret pergetve tölti meg.

Az én földem vívódva vergődő vérfolyam, milliókban feszül magatehetetlen ül szétfolytan.

Az én földem megpróbáltatások serlege, mit felmagasztosít a meggyőzhetetlen hit Istene."

A kötetben négy olyan verse van, melyekben az ő földjéről, a népérői, a magyarságról szól. Látja a nagy versenyt, ahogyan egyre új és újabb népek nőnek a magasba és érzi