Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Fiedler József: Ébredés
kező pillanatban már angyali ártatlansággal a szemében nézett fel Jánossyra. — Én? A tanár úrat? — fgen, te engem — mondotta Jánossy és a vállára tette a kezét. — Már régen figyellek. Sohasem nézel rám, ha magyarázok és ha felelsz, akkor is lehunyod a szemedet. — Téved a tanár úr, én mindég nagy figyelemmel kisérem a magyarázatait. Nem mentegetődzve mondotta ezt, hanem mint egy megállapítást és közben valami új öröm legyezgette végig a hiúságát. Sokáig beszélgettek még és amikor elvált tőle a tanár, Kovács Klári egyenesre húzódott a büszkeségtől. — Ha ezt az osztályból látta volna valaki — gondolta — megpukkadtak volna mind. Mégis csak másképpen kezel engem, mint a többieket... Hátha még megmondtam volna neki azt, hogy már párbajoztak is értem! Ezt a párbajt ugyan nem lehetett a szó szoros értelmében venni, mert csak abból állott, hogy Péter egyszer alaposan elagyabugyálta Janit, mert az azt merte mondani rá, Kovács Klárira, hogy úgy viselkedik, mint egy elemista. És igaz, hogy Jani hasbarúgta Pétert alaposan és a végén a nagymama összeszidta mind a hármukat, de azért párbaj volt az mégis. Ettől a beszélgetéstől kezdve megváltozott Kovács Klári helyzete a latin órák alatt. A tanár úr gyakran szólította fel, ha a többiek nem tudtak valamit és mint követendő példát állította eléjük a tudását. — Lássátok, a Kovács mindég megjegyzi azt, amit mondok... — mondotta ilyenkor. És az is megesett gyakran, hogy lejött a katedráról és végigmenve a padok között, megállott a lány helyénél.
