Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Fiedler József: Ébredés

Klári azonban nem nagyon értékelte az érdemeinek ilyetén való kihangsúlyozását. Sőt inkább úgy fogta fel a tanár viselkedését, mint valami neki kijáró, természetes hódolatot.

De ez a nyugodt viselkedés megváltozott egy napon. Már reggel izgatottan robogott be az osztályba, lobogó hajjal, sapka nélkül. A lányokhoz alig szólt, csak a könyveit bújta és az egyik füzetét szorongatta állandóan a kezében. Néha belenézett és elolvasott egy a lapok közé rejtett papírlapot. Ilyenkor elmosolyodott és az arca még valamivel sápadtabb lett a szokottnál.

Aztán elkövetkezett a latin óra.

Jánossy tanár úr beírta az osztálykönyvet, majd feleltetni kezdett. A névsor elejéről szólított fel egy lányt és Klári, biztonságban érezvén magát, megint kinyitotta azt a fűzetet. A papírlapon szép, diákos írással írt, hosszú sorok sorakoztak egymás alá.

— Kedves

kis Klári! — kezdte el olvasni a lány és a latin óra hirtelen a semmibe zúhant körülötte.

— Mit

csinálsz Kovács?

Jánossy tanár úr szőke feje három pad-távolságra állott tőle.

A szíve hirtelen veszettül kezdett verni.

— A

Péter levele!... — gondolta.

A következő pillanatban a legnagyobb nyugalommal fordított egyet az írka lapján és felállott.

— A

latin fordításomat nézem, hogy helyes-e, tanár úr kérem!

Jánossy megint dicsérni kezdte a szorgalmát.

A lányok irigykedve nézték.

Ö meg leült, kihúzta magát és hátra vetette a fejét.

Az ajkán az örök asszonynak a mosolya ült, annak az asszonynak, aki eltitkolja azt, akit szeret, az előtt, aki őt szereti.