Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Szitnyai Zoltán: Kezdődik az élet

la meg az agyát és egyszerre kimondhatatlan vágy fogta el, hogy magához ölelje Irént és érezze ismét ajkának édes izét. Az előszobában Hovorkáné fogad­ta. Irénke nincs otthon. Félórája sincs, hogy bement a városba. Eltelt egy nap. Reggel olyan szokatlan vidámsággal ébredt a karmester, hogy nem volt szíve eléje állani a rossz hírrel. Szegényke úgy látszik készülődik vala­mire. Kafkával a legjobb ruháját adatta ki a szekrény­ből és nagy gonddal válogatott a nyakkendők között. Később vette a kalapját, lebicegett a kertbe. Ott fel­­alá botorkált egy darabig, mintha próbálgatná, hogy mennyire vitte már a menésben. Izgatott igyekezet látszott rajta, hogy ép és férfias külsőt mutasson. Neki­­neki egyenesítette a törzsét, közben sűrűn a kertkapú felé sandított. Egyszerre csak megállt Árpád előtt és hízelgőén könyörgő pillantást vetett reá: — Te Árpi, hagyjál most engem kicsit elcsavarogni. No ne ijedj meg, nem a Szitnyát akarom megmászni, csak megnézem, megvan még a városka és Gerzsó nénit, nem lopták-e el a trafikból. A karmester úgy nézegetett és lépegetett szerte­szét, mintha rég elmerültnek hitt s már csak emléke­zetében megőrzött világot látott volna viszont a való­ságban. A kék égre mosolygott, tekintetével megsimo­gatta a házak tetőzete fölött kibukkanó hegyoldalak sűrű zöldjét és örömében szinte felköszönt a napnak. Milyen édes-melegen tud sütni ez a napocska. Óva­tosan rakosgatta lábait s az előrenyujtott bottal szi­lárd támpontot keresett minden lépésének a kavicsos úton. Meg kellett állnia nagy örömében, amint meg­pillantotta a városház kecses tornyát, balra a Katalin­­templom sarkát, jobbra meg a Prasovnyát, amely előtt most is, mint rendesen, a kürtös Micsovszky üldögélt nagy, piros orrával. Bizony nagy szó, hogy ezt mind viszontláthatja és megengedte a jó Isten, hogy a sír széléről visszakapaszkodjék az életkébe és a maga

Next

/
Thumbnails
Contents