Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Szitnyai Zoltán: Kezdődik az élet

oktalannak és fiatalnak lenni. A széles fasor vége felől már hallatszott a cigányhúrok lágy cincogása és a fedett tánchely fenyőgirlandokkal, borostyánokkal s alatta a táncolok színes forgatagával úgy állott előttük, mint a szabadulás tarka hajója. Árpádot még sohasem hívta, vonzotta így magához a tánc, de előbb még meg kellett találniok az öregeket. A főasztalt, ahol Mladonyák levetette a kabátját és legényesen vállára dobta, Milka, az özvegy trafikosné ült mellette, az eljegyzett mátka és leendő feleség meghitt szerepében Már mindnyájan túl voltak néhány korsó sörön és a szabadban föloldottak és megszüntettek magukban egy csomó szabályt, szigorú törvényt, melyek a városban kérlelhetetlenül uralkodtak fölöttük. Rimenák hangosan vezényelt: — Csak szorosan, uraim és hölgyeim, éljen a csakszorosan asztaltársaság!

Az asztal másik végén is jóízűen hahótáztak valamin. A városban közéletesdít játszottak s rakoncátlan gyermekekké váltak a természet felszabadító karjai között. Árpádék érkezését zajos éljennel köszöntötték. Mindenfelől tenyerek nyúltak Árpád felé. — Éljen a preclarus maturus! Irént úgy körülgyönyörködték az urak, hogy csaknem a gomlyukukba tűzték virágnak. Hellyel kinálgatták őket. — No csak arra a pár pillanatra legalább, míg megisznak egy korsó sört, aztán nem bánják, ha táncolni mennek. A mohón kiürített habzó ital gyors lázat vert föl Árpád és Irén ereiben. Hívón zengtek feléjük a cigányhúrok, mintha a talpuk alá nyúlnának és úgy vonnák őket. Árpád a karját nyújtotta, Irén sietve karolt beléje. Hovorkáné is velük akart menni, hogy elfoglalja helyét a pádon, az anyáknak ifjú hölgyekre ellenségesen mosolygó gyülekezetében. De Greguss, a jókedvű kövér pék, ellentmondást nem tűrő mozdulattal maga mellé erőszakolta. Nem úgy van az kérem, dehogy is engedik innen a kedves nagyságos asszonyt, amikor épp egy ilyen karcsú menyecskére van szükségük. Akkorát fújt rettentő