Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám - Kende Ferenc: Ágnes néném

az orgonából is erősebb hangok törtek elő. Elbűvölve figyeltem és meg kellett állapítanom, hogy a muzsikus mestere hangszerének.

Megeredt az eső, szél rázta, recsegtette a fákat és a fokozódó viharral együtt búgott az orgona. Mintha varázslat játszana velem. Dermedten meresztettem szemeim a hangok felé és az erőlködéstől szememben biborkarikák képződtek. Csak a szomszédos villában játszhatnak, közelünkben nincs épület, ahol olyan szerkezet elférne, aminek ekkora hangja van.

Végtelen kíváncsiság fogott el. Kis ideig töprengtem és a muzsikáló felkeresésére indultam. Előkerítettem köpenyemet és a lépcsőkön lebotorkáltam. Nagynehezen kijutottam udvarunkból s az ismert utón tapogatózva a szomszéd villa felé lépkedtem. A vihar teljes erővel tört ki. Zuhogott az eső és a szél olyan erővel vágta a víztömeget hozzám, hogy pillanatokig haboztam ne forduljak-e vissza. De az orgona hangja versenyt zúgott a viharral és félelmemet kíváncsiságom legyőzte. A hangok irányában a villa felé tartottam. A vihar rettenetes volt. Orkánná dagadt, fákat döntött és azok síró, jajgató ropogással engedelmeskedtek néki. Az orgona sípjai velük tartottak, bírták az ütemet. A szél tobzódott, sikongott és az orgona hangjaival egybe olvadt. Mint ha ezer rabszolga tele tüdővel fanfárokat fújna, zengett, dübörgőit minden körülöttem. Aztán hirtelen változott a motívum. Ügy éreztem, kettéhasad a föld, ördögfiókák és sakálok süvítenek, fúriák ordítoznak a világ végét jelezve, rémült sikolyos kacajjal. És az orgona őrületes erővel tartotta az iramot. Bömbölt az égiháboru, mintha minden rosszat most szabadítaná ki a föld méhéből. Az orgona a földindulással, rémületes dübörgéssel együtt tobzódott. Borzalmas zenekar! Isten kísértése! Izgalmam a villa előtt annyira fokozódott, hogy a vihar hangjait már nem tudtam megkülönböztetni az orgonáétól. Az ég csattogott, a szél