Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám - Kende Ferenc: Ágnes néném
KENDE FERENC: ÁGNES NÉNÉM Te kedves öregasszony, aranyos anyám, itt felejtett jóság, Ágnes néném — formáztam szívemben a szavakat és csordultig teltem szeretettel, áradó jó érzéssel. De buggyanó meleg indulataim, marcangoló szégyenkezésemet nem tudták elsöpörni. A bűn tudata ülte meg és eltévelyedéssel, közönnyel és ridegséggel vádolt. Nem is volt semmi mentségem. Egyetlen élő rokonomat, édesapám nénjét, öt esztendeje nem látogattam meg s nem láttam. Csak hébe-hóba írtam, fásult kedvvel, léleknélküli sorokat, azokat is többszöri nógatásra. Pedig szívének melegével szüntelenül körülöttem lebegett. De ha elvakultságomban lelkének sugárzását nem fogtam fel, érzéseinek matériákban jelentkező jóságát ugyancsak tapasztaltam. Elemózsiás csomagjai csak úgy, mint diákkoromban, pontosan érkeztek. Karácsonyra kalács, olyan, aminek vékony esik tésztája alig volt látható a sok finom diós és mákos tölteléktől; illatos füstölt kolbász és majorannás rizseshurka, amit különösen reggeli teához javainak, ibrikben lépesméz, amit Ágnes néni méhei erdei virágokból söpörtek össze. Bicskával faragott fakanál volt hozzákötve. Csillag és félhold formájú sütemények és se szeri, se száma az egyéb jónak külön-külón bepólyázva, nehogy a gyengébbeket az erősebb illatuak megrontsák. Húsvétre foszlós kalács szentelt barkával, nevem napjára töpörtyűs pogácsa, házikészítésű boróka-pálinka volt csomagjainak különlegessége. Megható szeretetét és figyelmét nem háláltam meg és ha arra gondolok, hogy a két keze fáradságával készült finom ételeket az utóbbi esztendőkben inasomnak adtam, vigasztalan vagyok. Persze felvitte Isten a dolgom. Nyomorúságos esztendők után a fő