Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Marék Antal Dr.: Gellért Oszkár: Tíz esztendő

Gellért Oszkár: TÍZ ESZTENDŐ

Kopár hegyoldalon

Magános fa. Vihar zilálja most S fölötte villámok hasitnak.

De vihar után, ha a nap kisüt, Oly szelíden csüggeszti le lombjait. Magános fa. De dalos madarak Repdesnek rajta, hogy alattuk játszva Hintáznak az ágak.

Tíz esztendő nagy idő amit a költő lelke a rímek bilincsében s az Eszme félelmetes tágasságu zárkájában tölt. A tíz esztendő előtt áll még tiz esztendő, a forrongás, formakeresés lázas évei. A költő hűvös profilja főképpen a Nyugat jelentős hasábjairól rajzolódott elő, gondolatainak aszkézise nem rengetett fákat, nem támasztott viharokat, nem mozdított meg tömegeket s mégis szervesen odatartozik a századelőnek ahhoz az irodalmához, amely kiállotta az uj idők uj szavát s mint maradandó érték ágyazta be termését a magyar irodalomba Ez a költészet eleve, in state nascendi, az örökkévalóságnak készült, elkopott a költő előtt mindéin földi jel. az aktuális élet talmi lüktetése soha el nem kapta, a napok múlandóságára gondolt gyakorta s iov maradt hűvös költői arca körül rámának — az elefántcsontkeret. Nem első arckép az övé az irodalom hűvös cintermében, ez a század szétvágta a kapcsolatot a költő és világ között, mind több és több az elvonuló aszkéta, a csillagok felé merengve bámuló költő s egy régi klassikus szépségű világ felé vágyakozó intellektüel. A költő Ady óta nem jós többé, a költőt nem vesszőzik meg halálos ágyán, a költő nem akar véteni, nincs dolga a vármegyeházával, szlovákkal, románnal, közös bánattal Úgy maradtak egvedül a századelő jelentős költői köztük Babits Mihály a költők doyenje „esztergomi barlangjában" egvesegyedül, a szépség és eszme egészen különös illetát árasztva maguk körül, a matériától teljesen elszakadt világban, mint árva fenyők a kopár hegyoldalban. Látó szem tört meg s beszélő száj némult el — mondja majd az új fiatalodó irodalomtörténet, ha egyszer életük végeztével értékelni kell a költőket. Hol bujkált az a lélek amelyre a szomorú mindennap árnyéka hullott, hol vesztek el azok a versek amelyek a költő lelkében ilyenkor születtek. Meirt ki kételkedne abban, hogy a költő lelke