Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Balla Borisz külföldi naplója. Sullavan

„művészetet" és a „gondolatot" — legalább néha ezen kapom rajta magamat, hogy szívesen tüntetek a mozival ellenük. Jean

Harlow-al,

száguldó autókkal és ostoba holdfénnyel állok bosszút azon a világon, mely ma olyan lett, amilyen. Úgy kell a gondolatnak és a művészetnek — most aztán itt ülök a moziban s együtt vihogok a szakácsnőmmel. Már nem vagyok gondolkozó, csak néző. Ha másképpen folynának a dolgok odakint, kevesebben ülnének idebent.

A MŰVÉSZET ÉS GONDOLAT pedig hallgatnak. Csak éppen — néha egyet mozdulnak egy kicsikét, épp, hogy egy szikrát küldenek olykor válaszul. A mozi nézőtere, a filléres idegszanatórium, a két pengőért lustára injekciózott közönség — megdermed. Egy pillanat s átsuhan a színen a megnevezhetetlen. Egy pillanat s fütyülünk a karcsú lábakra és az autókra és a limonádéra, az egész „idegfürdőre"; egy pillanat, a művészet ott áll már a lelkek kapuja előtt. Az ember félre dobja pózait, nem játsza már a barbárt. Ó, művészet. Igazi művészet.

S néha küld olyan teremtéseket, mint

Margaret Sullavan. A filmvászonra küldi ez a művészet. Finom kajánsággal csinálja; szét akarja ugrasztani az emberek lusta, kollektív s alacsonyrendű mámorát. Egy háború utáni „inflációs-szemlélet" lelkét szégyeníti meg. Néhány mozdulat, egy tekintet s egyetlen szó után ama örök szomjúság szállja meg lelkünket, amelyet Clara

Bow, a

„vámpír" sem tudott kiszívni belőlünk; az en

tourage, a

zene, a képek s maga a film, amelyért eljöttünk, máris másodrendűvé sülyednek körülötte; marad Margaret

Sullavan

s marad az a kis szikra, melyet a művészet beléje ejtett s amely mellett a filmatelier-k Jupiter-lámpái jelentéktplen tényezőkké sápadnak.

Az „inflációs szemléletnek" — engedjék meg, hogy így nevezzem — kezd befellegzeni. Ott lékelik meg, hol legkevésbbé várja: Amerikában; a világ sebei tiszta olajat kérnek és nem limonádét. A girl-mámor-