Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-05-01 / 5. szám - Fekete Lajos: Alszik a város (vers)

ALSZIK A VÁROS

Rettegés jött el, keresnek békét és nincs. Ezékiel 9, 25.

Mostanában nehéz álmaim vannak.

Ebben a városban nincs nyugtalanabb alvó nálamnál. A szemem éjtszaka fölpattan, mint a huzat-kivágta ablak és merengek, nézek a hegyek felé, de nem tudom, csillag-e, villany-e ami ragyog az éjtszakában.

Tudom, van úgy, hogy más sem alszik, de legalább nem gyötri féltés mint ahogy engem mostanában, ha elgondolom: az őszi éjben, a csillagos éggel betakarózva, milyen szemérmes ez a város; milyen szemérmes, mégis száz bajnak kitett.

Hajnalig nézem ... Mint egy igézet, mint könnyű csipke a keble körül olyan a bástya. Ragyog az ég és a holdsugár most a karcsú hidak ivét kalapálja; s a víz fölött nyújtózó hült, hideg vas szinte sajog, szinte porzik a kigyúlt fény alatt.

Zsong és sajog: alszik a város. Alusznak a házak s a szürke kövezet.

Nincs is talán senki nyugtalan; csak engem ráz egy gonosz látomás: az égi paplannal takarózó asszony keble nyitott és tüzes darazsak kitárt melléhez tartanak zúgva.