Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-05-01 / 5. szám - Farkas István: Tibi és a Mona Lisa
FARKAS ISTVÁN: TIBI ÉS A MONA LISA A Louvre Rubens-terme majdnem tele volt bámész idegenekkel. A vasárnapi ingyen látogatók nagy zsivajjal jöttek nemcsak a roppant városból — talán onnan még legkevésbbé — hanem a széles környékről is, mert a francia papák mielőtt a nagy Császár sírjához vinnék fiaikat, először megnézik a Louvre két érdekességét: a milói Vénust és a Mona Lisát. Péter is az ingyennapos tömeggel együtt ért a terembe. Fizetéses hétköznapokon már tízszer is ott járt a hatalmas épületben, néha még egy-két külön frankot is adott a figyelmes őrnek, aki halk, hivatalos hangon magyarázta ki tudja hányadszor a milói Vénus-szobor eredetét, vagy végigkísérte őket a Rubens-terem káprázatosán szép képei között. A Mona Lisa előtt, a rácsos kerítésnél egy japán festő másolgatott. Nem bántotta a nyugtalan tömeg, nem bántották őt a záporként hulló megjegyzések, időnként megrázta az ecsetjeit és olyan nyugodtan dolgozott, mintha a japán hegyek aljában festette volna Hollandiában eltanult tájképeit. Péter diszkrét távolságban állott a japántól és éppen arra gondolt, hogy a renaissance nagyjaitól éppúgy tanulnak ezek a rokonszenves, sárgabőrú, mandolaszemű fiatalok, mint ahogy a Le Creusotoktól, Skodáktól és Kruppoktól eltanulták a fegyvergyártást, vagy ahogy Gablonzban ellesték a cseh üveggyártás titkait, esetleg Berlinben éppen egy új vegyszer receptjét másolták le titokzatos jelű írásukkal még titokzatosabb éjféleken. A japán nem értette a telepatikus kisugárzást, mert ügyet sem vetett rá s szemében az alkotásvágy, az akarat gyöngye csillogott. Most éppen két német állott a japán fölé, s az egyik
