Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - Földessy Gyula: A költészet, mint kinyilatkoztatás

súlya, szóhordozása), mondatzenéje és mindezek együttesen mássá teszik a nyelv szellemiségét és ennek kapcsán az egész világról, életről más és más tudalma alakul ki minden más és más nyelven beszélőnek. Még a test is máskép rezonál más és más nyelvek hangjaira, mindén nyelvnek hangtestei és hangrendjei máskép mozgatják, formálják a tüdőt, az agyat, a szemet, az arcot. A szavaknak minden vonatkozásban más ízük, más hangulatuk van s ezeket az ízeket és hangulatokat a mag/uk egész különlegességében, egész terjedelmében nem tudom csak a magam nyelvén igazán ízlelni és élvezni. Én egy idegen nyelvet szóban és írásban is bírok s ez nekem mégis mindig olyan egzotikum volt, mintha a japánt tanultam volna meg, pedig erős vérségi kötelékek fűznének hozzá s mindhiába, a savát, a borsát, és semmi fűszerét nem tudom olyan testet-lelket felfrissítően élvezni, mint az anyanyelvemét. A lét nagy problémáit csak a magyar nyelv szavaihoz tapadottan tudom meghányni-vetni magamban, a világ örök nagy szépségei igazában csak a magyar nyelv szavaiban visszhangzanak fel bennem, az idegen nyelvek, bármilyen jól is imerjük őket, többé-kevésbbé ködfátyollal burkolják el előttünk mondanivalójukat. Általában véve — teljesen elhanyagolható ritka kivételekre nincs miért gondolnunk — hiába beszéljen valaki csaknem tökéletesen egy idegen nyelvet, beszédét az illető nyelv született fiai mindig idegennek fogják érezni s az idegenségnek ez az érzése a beszéden túl az idegen ember egész valójára ráhárul. Mindaz, ami más nyelven teremtődött meg az egyetemes kultúra számára, rám nézve valamennyire mindig idegen marad. Nagyon tanúlságos a kálvini hit elterjedése Magyarországon. Szent István idejében a szegény magyar pogányoknak. s testüknek, se lelkűknek nem kellett az idegen vallás, nem is értették, nem a szavaik, nem a gondolataik szelleméből való volt. Tény, amit bajos tagadni, hogy a kereszténységért igazában csak akkor tud mártír lenni a magyar, amikor ,,az. ki zsidóul és görögül és végre diákul szól vala régen", magyarul szólalt hozzá A magyar református azért nevezte el, helyes ösztönnel, Kálvin vallását magyar vallásnak, mert ez végré az ő nyelvén dicsérte az Istent. De a kálvinizmus népszerűségének főoka a magyar kultúra fejlődésének abban a mozzanatában^rejlik, hogy az új keresztény hit terjesztése belekapcsolódott a magyar nyelv és irodalom hatalmas nekilendülésébe és alkal-