Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Estók Gyula: Ifjúság hangja. Egy akademikus ankét margójára

ja volt, csak kedvezően lehet értékelnünk már csak azért is, mert ez a jövőben szükségszerűen a politikai és közéleti éleslátáshoz és társadalmi aktivitáshoz vezet. Igaz, hogy a fiatalok fejlődése csak lassú lehet ezen a téren, mert jelenlegi társadalmunk — társadalmi és kulturális folyóirat indításának mellőzésével — nem adta még meg a módot arra, hogy új politikai és közéleti magyar tehetségek jelentkezhessenek ié's fejlődhessenek. (Erdély és Magyarország társadalmának van politikai, illetőleg társadalmi folyóirata. A Kisebbségi Szemle és Magyar Szemle.)

Hátra maradt még a kérdés, hogy fogja fel az új nemzedék a ránehezedő kisebbségi helyzetet. Ahogy az ankét helyzetképe mutatta, nem érzelmesen. A pesszimizmust nem fogadja el, mert nem tartja célszerűnek, illetőleg még nem találja megfelelőnek a kisebbségi helyzetet ahhoz, hogy az elkeseredés fokozásával és irányításával lehessen történelmet csinálni és javítani a kisebbségi helyzeten. Nem optimista, a szó túlzott értelmében, mert úgy látja, hogy a jelen helyzetben erre semmi oka nincs. Hogy mégis hisz a jövőben, az mutatja, hogy nem adja fel az életért való küzdelmet. Élni akar, biztosítani a saját földjén a néki járó é'letstandardot. Tudja, hogy ezért dolgoznia kell többet mint másnak, Ezért hangsúlyozza, elsőrendű magyar cél, hogy minden fiatal a legjobban legyen felkészülve az élethez. „Konkurenciaképeseknek kell lennünk" mondotta Abkarovits József az ankét közbeiktatott kultúrestén. Ez a mondás fejezi ki az új generáció álláspontját a kisebbségi élethez.

Talán ezek a legjellemzőbb motívumok, amik a figyelő elé tűntek a beregszászi két kultúrnapon. Én igyekeztem a szimptomákat leegyszerűsíteni, kihagyva^ a kevésbbé jellemző lelki kapcsolatokat, hogy az érdeklődők előtt annál tisztábban álljon a háború utáni nemzedék 1932—34-ben megtett útja. ESTÓK GYULA.