Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-03-01 / 3. szám - Zapf László: Emberi, vagy társadalmi ideálok
juk meg, mely a népvándorlás pogány pusztításai után a mai Európa alapjait megvetette. Az ó-szövetség vallásában az ember és Isten között még olyan volt a viszony, mint a szülő és gyermek között: Jákob és Mózes szövetséget kötöttek az Istennel, az Isten támogatta őket nagyarányú emberi céljaikban. Az új szövetség istenéhez, Krisztus Istenéhez az embernek már semmi köze sincsen, itt már az ember annyira kicsiny, tökéletlen é's gyarló lény, az Isten pedig a végtelen tökéletesség, a nagy emberi ideál. Ez a történelemnek az emberrel szembehelyezett első nagy életpesszimizmusa és egyúttal a tökéletlen ember első és legfenségesebb emberi ideálja. A középkor vallási élete egy nagy vezeklés volt az életért, vezeklés azért, hogy emberek vagyunk, hogy gyarlóknak és tökéletleneknek születtünk: a tökéletesedés útja az önmegtagadás, az önfegyelmezés, a felelőtlen emberi vágyak felelősségteljes kordába szorítása. És bár a renaissance után az újkor ismét az életoptimizmus és könnyű bizakodást tette az élet lüktető erévé és bár ezáltal Európa a technikai és racionális haladás nagy óriás lépéseit tette meg, az optimista hittel várva-várt boldogság hona mindinkább messze távolodott tőle s a civilizáció óriási nagy emésztetlen adagjai annál inkább nehezére estek. Kant volt az első nagy filozófus, aki nemcsak hogy észrevette a hibát, mint előtte Rousseau, hanem rá is mutatott mindjárt annak okaira, vagy legalább is sejttette azokat, mikor rámutatott az emberi észnek, rációnak szűk határaira. Kant nyomán az emberi szűkreszabottság hirdetője és az emberi ideálok követelője lett az egész német irodalom és filizófia, mely utóbbiból épen az emberi tökéletesedés módszereinek tudománya, Herbart iniciativájára a pedagógia tudománya fejlődött ki. Goethével élükön a nagy német költők mind a tökéletlen ember számára szükséges nagy emberi ideálok pszichológiájának nagymesterei. A XIX. század Európájának szellemi életéből sokakat lehetne még hozzájuk sorolni, mint például a nagy orosz realistát, Dosztojevszkijt, akit nemcsak hogy az irodalom legnagyobb pszichológusának, tehát az emberi lé*-
