Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Zapf László: Emberi, vagy társadalmi ideálok

csupán egyes embertelen deszpóták nyomtak el és nyomorítottak meg. Hogy az embertelen egyedek és a helytelen társadalmi rendszerek az eredeti emberi tökéletlenség folyományai is lehetnek részben, arról ezek az irányzatok még csak nem is álmodnak. Egyetlen céljuk az idők folyamán leigázott ember felszabadítása társadalmi ideálok megvalósítása által.

Ennek a felfogásnak nyomait az emberiség történelmének csaknem minden korszakában megtaláljuk. Egy határozott életoptimizmus, az emberről alkotott optimista, bizakodó, sőt sokszor istenítő felfogás ez. Az európai gondolkodásba a görög pogányságból került és hosszú évszázadoknn át onnan táplálkozott a keresztény életpesszimizmussal szemben. A görög kultúrában a legfelső fogalom mindig az ember, a tökéletes, erős és szép ember, akit legjobban teste által lehet kifejezni és jellemezni. A görög képzőművészetben például az emberi arc által kifejezett emberi testen felüli egyéniség nem is igen jelentkezik. Az ember kultusza az emberi test kultuszával egyenlő. Az olimpiai istenek is csak az ember kedvéért vannak, az egész görög mitológia az elérhetetlen emberi vágyak meseszerű megszemélyesítése. S a görög tragédiákban a független és önbizakodó ember természeti erőinek tragédiái játszódnak le, azé az emberé, aki a világnak rajta kívül álló abszolút princípiumaitól független.

A középkor végén a görög és római műveltség renaissance-a volt az európai életoptimizmus első lábrakapása. Az újkor nagy lendülete, nagy technikai hódításai, az embernek a természeti erők és a föld leigázásáért indított fokozottabb harca, mind ennek a felfogásnak jegyében indulnak el. A filozófiában az angol empirizmus az ember csalhatatlan megismerési készségét teszi a világ abszolút biztos mértékévé: a rajta kívül álló dolgokat csak akkor akceptálja az ember, ha érzékeivel megismerheti azokat, tehát valóban a világ független és tökéletes lényének kell lennie. Ezt a gondolatot fűzte tovább Descartes filozófiája: Cogito, ergo sum, ami gyakorlatilag a humanizmus, emberiesség nagy mozgalmá-