Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Szitnyai Zoltán: Balassi Bálint és a selmeciek

nem tudom, holott sem az . . . annyok gyapjú szoknya borát, sem az . . . bestia attyok keresményét nem ittuk, hanem az mi magunkét költöttük... írták azt is, hogy sem feleségek, sem gyerekek velünk békével nem maradhatnak. De az eb orcák, bár ne többet nevezzenek, hanem csak egyet, mely asszony embert, vagy leányt igyekeztem én itt megszégyeníteni. Ha feleségek jámbor, mért féltik, ha tugygyák, hogy aranyat rozsda nem fog, ha pedig nem az, mért őrzik, holott tuggyák, hogy az Filephus gyűrűje nélkül meg nem oltalmazhatják?

A Selmecbányái levéltár feldolgozásra váró gazdag anyaga bizonnyal rejteget még érdekes adatokat Szitnya várának kalandos életű főuráról. A költőről, aki mélyérzésű verseiben Istene előtt töredelmesen kitáruló lélek s az emberről, akit kortársa, Salánki akként énekel meg, hogy „lovaggal, gyaloggal vitéz Balassi házakat, pénzes boltokat tör vala". A szélsőségek embere, aki keservesen felpanaszolt rabságának túlnyomó részét vidám lengyelkedésben tölti el s maga, mint rabtartó, „három ujjnyi temérdek pálcával" gyötörteti a foglyul ejtett törököket. A szerelemben csak azt szerette, aki őt nem szerette s akit szeretett is, azt sem szerette eléggé. A vígság és keserűség végletei között élt, valószínűleg sokszor és sokat szenvedett lelkében és életének negyvenharmadik évében meghalt, Istennek nevével ajkán, igazi hősként és megtért bűnösként. Benvenutó Celliniszerű jelenség a magyar irodalom életében. De mindezeken felül költő, első igaz, nagy muzsikusa a magyar nyelvnek, aki még tízszer annyi botlás után is örök büszkeségünk maradna.

SZITNYAI ZOLTÁN