Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-03-01 / 3. szám - Szitnyai Zoltán: Balassi Bálint és a selmeciek

Ebben az időben Balassi huszonhét éves férfi, önálló jargáló vezér, aki komoly harci múltra tekintett vissza. Fogolyként sínylődött Báthory István udvarában, majd vele megbékítve, szűkebb kíséretéhez tartozott Lengyelországban, amikor Báthoryból lengyel király lett. Még huszonegy éves sem volt, amikor királyi étekfogói címet kapott Bécsben s kedvelné tette magát az udvar, de főként hölgyei előtt, ismert és sikeres szerepléseivel, amikor a magyar juhásztáncot bemutatta. Nagy úr volt, gazdag ember is, aki korán megszokta a parancsolást. Izgága, pörösködő, nem egy esetben veszélyes hatalmaskodó, aki zsarnoki kegyetlenséggel gyötri a foglyul ejtett törököket, hogy aztán busás váltságdíjért szabadonbocsássa őket. Kora főurainak minden szertelenségét, de ritkán föllelhető széptulajdonságait is egyesítette magában. Olyan ember volt, aki épp elég okkal tarthatott magáról valamit.

S ezzel a hatalmas úrral szálltak szembe a selmeci polgárok. Ennek megértése végett azonban tudnunk kell azt, hogy selmeci bányatulajdonos polgárnak lenni sem volt éppen lekicsinylendő dolog. Az arany, mint minden időkben, akkor is adott hatalmat fegyvertelenül is és az erkölcsi elismerés javait is megszerezte. A selmeci bányatulajdonos polgárok királyaink bankárjaik voltak, akikkel csínján kellett bánni. S a suhanc, akit Balassi Vihnyén helybenhagyott, épp a ieggazadagabb s gazdagságában hallatlanul gőgös Rubigallusnak volt a fiai. Az őt ért sérelmet magáévá tette az egész város. Elindultak a panasziratok, fel a királyig s ha nem is hozták meg a selmeciek által kívánt elégtételt s a per elsekélyedett anélkül, hogy Ítéletig jutott volna, épp elég kellemetlenséget okozott Balassinak. Erre vall indulatos hangú mosakodása, a panasz kivizsgálása folyamán.

— Ha volna is némi vadság a természetemben, — írja egyebek közt latin nyelvű levelében, — a múzsákkal való társalkodás, a tisztes tanulás, hosszú vándorlásaim s az udvari élet szokása meg nem szabadítottak volna attól?... Én sem szűkölködöm ám a szó bősége nélkül s oly nevet találok ragasztani rátok (tudniillik a selmeciekre), hogy bi